Hogyan tovább, Rákóczi Kollégium?

Nagy magyar központ létrehozásának egykori szép álma, még szebb tervek, még annál is több pénz, félbemaradt épületszárny — ennyi lett a Rákóczi Kollégiumból. Most beruházókat és új épületfunkciót keresnek, tudtuk meg nt. Sipos Miklós lelkipásztortól.

A Németi református templom kertjében bő két évtizede nyúlik az ég felé annak az épületnek — pontosabban a grandiózus épületegyüttes egyik szárnyának — a váza, amelyet Rákóczi Kollégium néven nem csupán Szatmárnémeti, de az egész régió legnagyobb református kollégiumának és egyfajta központjának álmodtak egykor. Az építést még a '90-es évek elején a kiváló tanár, Ligeti Zoltán kezdeményezte, kuratórium alakult, majd az épület alapkövét 1994-ben Rákóczi Kollégium néven helyezték el a Németi-templom cintermében, az épület tervezését pedig a világhírű magyar műépítészre, Makovecz Imrére bízták — aki nem 'szűkmarkúskodott' fantáziájával: U-alakban, három emeleten hetven kétágyas szoba (140 diák szállása), nyolc vendégszoba, több tanulószoba, könyvtár, konyha, étkezde, orvosi rendelő, külön tanácsterem és egy 120 férőhelyes aula kapott (volna) helyet.

Maga az építkezés 1996-ban el is kezdődött — a grandiózus beruházás költségeire pedig szinte folyamatosak voltak a gyűjtések, felajánlások, és érkeztek a támogatások: hol a budapesti Gellért Szállóban rendeztek jótékonysági kiállítást több tucat erdélyi képzőművész alkotásaiból; hol az akkor még háromszáz tagot számláló Kölcsey Véndiákszövetség utalt át rendezvényei bevételéből 1 000 000 lejt; hol Amerikából, jótékony adományokból érkezett 20 000 dollár; hol a Szatmárnémeti Északi Színházban tartottak jótékonysági estet neves zenészek, a három magyar gimnázium diákjainak és a társulat színművészeinek a fellépésével; hol a hívek perselypénzéből és magyar kormánytámogatásából gyűlt össze 1,8 milliárd lejnek megfelelő összeg. De bármennyi felajánlás és támogatás érkezett, valahogy soha nem volt elég, s ha mégannyiszor be is jelentették: új lendületet vett az építkezés — az az anyagiak hiánya miatt leállt, és az U-alakúra tervezett épületegyüttesnek csak az egyik szárnya (inkább csak a váza) készült el. Pedig már 2003-ban körvonalazódott: sietni kellene az építkezéssel, mert félő, hogy mire elkészül, nem lesz elég lakója — és nem azért, mert közben megépült és évek óta működött már a több mint száz férőhelyes Szent Alajos Konviktus, vagy mert modernné alakult át a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 90 férőhelyes kollégiuma, hanem mert egyszerűen folyamatosan csökkent a gyermeklétszám (ténylegesen kevesebb gyermek is született, ráadásul egyre több szülő döntött úgy, hogy már középiskolába is magyarországi városokba irányítja csemetéit).

Az eltelt másfél évtizedben nem sok minden változott, sem gyermek, sem pénz nem lett több, a részben tetőfedte, még nem romhalmaz épületváz pedig ugyanúgy áll — igaz, nem elfeledve, hiszen a Szatmári Református Egyházmegye minden évi tervében a célok között szerepel a Rákóczi Kollégium építésének befejezése…

Nagy kérdés: hogyan tovább?

Mi lesz, ha lesz egyáltalán valami a Rákóczi Kollégiummal? — kérdeztük nt. Sipos Miklóst, a Németi-templom lelkipásztorát, ugyanis az „épület” visszakerült az egyházközség tulajdonába. „A tavalyi egyházmegyei közgyűlésen volt szó róla, s ha keserű szájízzel is, de be kellett ismerni: az eredeti elképzelés ma már okafogyott. Kollégiumra, bentlakásra sajnos már nincs ilyen mértékben szükség, hiszen napjainkban sem a Szent Alajos Konviktus, sem a Kölcsey kollégium nem tudja teljes mértékben megtölteni szobáit. A nagy kérdés: hogyan tovább? Természetesen az elsődleges szempont megmenteni azt, ami már megvan, ugyanis ha így marad, le kell bontani. Az eredetileg elképzelt, hatalmas, U-alakú, aulás, kupolás épület létrehozására esély sincs. Kivitelezhetetlen, hogy az egyház felépítse — ha mégoly szép is volt szegény Ligeti tanár úr egykori álma, hogy egy nagy magyar központot hozzunk itt létre” — magyarázza a tiszteletes. Mint mondja, pillanatnyilag számukra a legnagyobb feladat, hogy a mentsék, ami menthető, s reménykednek abban, hogy sikerül egy, mindenki javát szolgáló egyházi célra felhasználni. „De a szárny befejezése is roppant nagy beruházás, messze meghaladja a lehetőségeinket, ergó partnert, beruházót kell keresni — ami szintén nem könnyű, s nem megy egyik napról a másikra, hiszen manapság a beruházó azt szeretné, ha a befektetett pénze a lehető leggyorsabban visszatérülne. Egyfajta érdeklődés azért van, próbálkozásaink is vannak, ám rengeteg mindent kell még tisztázni, s főképp egy új funkciót találni a majdani épület számára.”

Szabó Kinga Mária