Holokausztmúzeumot alapítottak Bukarestben
Utoljára módositva: 2019-10-09 11:15:26

Klaus Iohannis román államfő kihirdette csütörtökön a bukaresti holokausztmúzeum megalapításáról szóló törvényt.

 

Az elnök a holokauszt romániai emléknapja – a bukovinai deportálások kezdetének évfordulója – előestéjére időzítette a jogszabály nyilvános aláírását, amelyre a zsidó hitközség, illetve a román törvényhozás tagjait, a Bukarestben akkreditált külképviseletek vezetőit és a román közélet képviselőit is meghívta az elnöki hivatalba.

Az államfő beszédében rámutatott: a románok 30 éve véráldozattal vívták ki szabadságukat, és az a vágy vezérelte őket, hogy ne éljenek többé hazugságban. Márpedig az ország történetéhez a múlt felemelő és tragikus öröksége egyaránt hozzátartozik – tette hozzá.

A most megalapított múzeum segít megismertetni a zsidó közösség hozzájárulását az ország kultúrájához és fejlődéséhez, ugyanakkor a zsidók ellen elkövetett népirtás borzalmait is bemutatja. “A román állam következetességet tanúsít a holokauszt oktatásában, emlékének felidézésében és az antiszemitizmus leküzdésében” – mutatott rá Iohannis.

A holokausztmúzeum megalapítását már mandátuma elején, 2015-ben támogatásáról biztosította Klaus Iohannis államfő, a megfelelő épületet azonban csak többszöri próbálkozás után, idén sikerült kijelölnie a fővárosi önkormányzatnak. A Zsidók és a Holokauszt Nemzeti Történeti Múzeumát a Victoriei sugárút 218-as szám alatt, a Banloc-Goodrich gumiabroncsokat gyártó társaság 1943-46 között épült székházában rendezik be, ahol mintegy 8000 négyzetméternyi terület áll majd az intézményt állami költségvetésből működtető Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet rendelkezésére.

A második világháború előtt még több mint 700 ezer zsidó élt Romániában. Bár a holokauszt által megtizedelt zsidóság túlnyomó része a kommunizmus és főleg a Ceausescu-diktatúra idején, illetve közvetlenül utána kivándorolt, és a legutóbbi népszámláláson már kevesebb mint négyezren vallották magukat zsidónak az országban, Romániában mostanában is előfordulnak antiszemita megnyilvánulások. Tavaly augusztusban gyalázkodó falfirkákat festettek Elie Wiesel Nobel-békedíjas író és holokausztkutató máramarosszigeti szülőházának homlokzatára, idén áprilisban pedig több mint 70 sírkövet törtek szét a kelet-romániai Husi város zsidó temetőjében.

Az addig másokra mutogató, az országuk területén elkövetett atrocitásokat bagatellizálni próbáló bukaresti vezetők a 2000-es évek elején ismerték el: Romániában is volt holokauszt. Ion Iliescu akkori román államfő nemzetközi történészbizottságot bízott meg a romániai holokauszt tanulmányozásával, amelyet Elie Wiesel vezetett.

A Wiesel-bizottság 2004-ben közzétett, Romániában hivatalos dokumentummá vált jelentése a második világháborúban román fennhatóságú területeken elpusztult zsidók számát 280 és 380 ezer közöttire, míg az észak-erdélyi holokausztban elpusztultak számát 135 ezerre becsüli.

A román állam a NATO-csatlakozás küszöbén, a 2000-es évek elején ismerte el, hogy a Ion Antonescu vezette kormány több mint negyedmillió román állampolgárságú zsidót öletett meg az 1941-44-es időszakban. Romániában ekkor alakult meg a holokausztkutató intézet is, október kilencedikét, a bukovinai deportálások kezdetének napját pedig 2004-ben a holokauszt romániai emléknapjává nyilvánították.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...