×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
10 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Homoródon vakációznak

2014.07.19 - 12:32
Megosztás:
Homoródon vakációznak

A Caritas Szent Jakab Idősnapközijének kedvezményezettei ezen a héten Homoródon pihennek.

 

Az idősnapközi szakemberei hétfőn utaztak el kilenc idős személlyel Homoródra, ahol egy egész hetet töltenek el kellemes környezetben, jó társaságban, vidám hangulatban.

Kincses Angéla, az intézmény vezetője elmondta, hogy immár tizenkét éve szervezik ezt az egyhetes vakációt az idősek számára: „Ebben az időszakban a család is el tud menni nyaralni, illetve fel tudja tölteni lemerült erőkészleteit, ugyanakkor az idős gondozottaknak jót tesz a környezetváltozás. A közös programok, a régi szokások felelevenítése, mint például a kenyérsütés és a régi nóták, visszahozzák számukra a régmúlt idők örömét, ami nekik is erőt ad a mindennapok folytatásához.”

A kilenc gondozott közül az egyik első alkalommal vesz részt ezen a kiránduláson, és elmondása szerint nagyon megtetszett neki a környék, kellemes élményekkel gazdagodott, így eldöntötte, jövőre is a csapattal tart. Az egyhetes program utolsó este egy kis előadással zárul majd.