×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
15 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Honismereti kerékpártúra Nagykároly környékén

2019.03.13 - 13:44
Megosztás:
Honismereti kerékpártúra Nagykároly környékén

Ismét egy izgalmas túra következik az Erdélyi Kárpát Egyesület idei túranaptárában, a résztvevők Nagykárolyt és környékét járhatják be kerékpáron a jövő szombati honismereti túra során.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület éves túratervének részeként idén március 23-án tartják meg a Nagykároly környéki honismereti kerékpártúrát, amelyre szeretettel hívnak minden érdeklődőt.

A kerékpártúra útvonala mintegy 65 kilométer, és Nagykárolyból indul Kaplony irányába, ahol lehetőség lesz a ferences templom és a Károlyi család kriptájának meglátogatására, majd tovább haladva Kálmándon és Csanáloson keresztül Mezőfényre érkeznek a túrázók. Mezőfényen a helyi sváb tájházat és a malommúzeumot tekintik meg, majd lehetőség lesz megkóstolni a helyi strudlit is.

Néhány kilométerrel később a berei, illetve csomaközi református templomokhoz fognak megérkezni a kerékpározók, majd Szaniszlón át Mezőpetribe érkezve a helyi sváb tájházban tesznek látogatást.

Mezőpetriből egy ideig az E671-es úton fog haladni a csapat, majd Kisdengelegnek veszi az irányt, és egészen a mezőteremi horgásztóig halad, ahol egy hosszabb pihenő vár a megfáradt túrázókra.

A tóparttól már nem lesz messze a kiindulópont sem, pár kilométer tekerés után ismét Nagykárolyba érkezik majd meg a csapat, sőt, ha lesz rá igény, és ha a nyitvatartásba is belefér, lehetőség lesz a Károlyi-kastély meglátogatására is.

Mivel a CFR ebben az évben már nem indít kerékpártárolásra alkalmas vagonokat Szatmárnémeti–Nagykároly útvonalon, ezért a túrázók autókkal jutnak el Nagykárolyba. Egyrészt emiatt, másrészt az elkészítendő strudlik mennyisége miatt fontos, hogy azok, akik részt vennének a kerékpártúrán, időben jelezzék szándékukat a szervezők felé, azt is jelezve, hogy igényt tartank-e a Nagykárolyból történő hazaszállításra, vagy éppen lenne hely az autóban más személyek, esetleg biciklik számára. Jelentkezni Koncz Gézánál lehet a 0745–404275-ös telefonszámon legkésőbb március 20-ig.

A szervezők elmondása szerint a táv senkit nem kell elriasszon, kényelmes tempóban nyugodtan teljesíthető, viszont fontos, hogy mindenki tisztában legyen a saját képességeivel, ugyanakkor nagyon fontos, hogy a biciklik jó műszaki állapotban legyenek, a KRESZ által előírt kötelező felszereléssel, továbbá mindenkinél legyen pótbelső vagy gumiragasztó szett, fényvisszaverő mellény és bukósisak is.

Ezeket önmaga biztonsága és a kellemetlenségek elkerülése végett mindenki vegye komolyan! — kérik a szervezők.

 

Bajnai Botond