×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Húsz asszisztens ballagott el

2017.07.28 - 17:03
Megosztás:
Húsz asszisztens ballagott el

Pénteken tartották meg az általános egészségügyi asszisztensi posztliceális továbbképző ballagási ünnepségét. 20 harmadéves diák ballagott.

Három év kemény tanulás és tapasztalatszerzés után péntek délelőtt ballagtak el a Kölcsey Ferenc Főgimnázium általános egészségügyi asszisztensi posztliceális képzésének harmadéves hallgatói.

Délelőtt a középiskola ebédlőjében volt megszervezve a ballagási ceremónia, ahol az iskola zászlajával bevonuló diákokat már várták a büszke családtagok és hozzátartozók.

Elsőként Pataki Enikő iskolaigazgató köszöntötte és egyúttal búcsúztatta a diákokat.

„A ballagás az öröm mellett egy új kezdet kihívásait is hordozza. Fokozottan igaz ez akkor, ha olyan fiatalokat bocsát el az iskola, akik az egyik legszebb hivatást választották, a gyógyítókét. Azt a hivatást, amely alapos tudást követel, de amelyhez a tudás kevés, mert hit, kitartás, empátia, emberség nélkül senki sem válhat gyógyítóvá, a szó igazi, nemes értelmében ápolóvá. Kedves ballagók! Meggyőződésem, hogy megérte a fáradozást e három év, és könnyedén veszitek majd az akadályokat. Sok pozitív visszajelzést kaptunk már eddig is a benneteket tanító szakemberektől, s hiszem azt, hogy megálljátok a helyeteket ott, ahová kerültök majd” — hangzottak az igazgatónő bátorító szavai.

Ezt követően Pataki Csaba megyei tanácselnök szólt az egybegyűltekhez. Elmondta, hogy sajnos nem csak az emberek küzdenek sok esetben betegséggel ebben az országban, de az egészségügyi rendszer is beteg, ezért szükség van olyan fiatalokra, akik képesek meggyógyítani ezt a rendszert. A Szatmár Megyei Kórházban vannak jó szakemberek, de folyamatosan hiány mutatkozik az ápolókból és asszisztensekből, ezért abbeli reményének adott hangot a tanácselnök, hogy a frissen végzettek közül sokan lesznek a kórház dolgozói és állandó partnerei a gyógyításban.

Ezután Csorján Árpád évfolyamvezető tanár mondott búcsúbeszédet, majd dr. Vass Zoltán az oktatók nevében köszönt el a ballagóktól. Utóbbi az első találkozásról, illetve a három év közös emlékeiről beszélt az elérzékenyülő diákok előtt.

A továbbiakban Nyegre Norbert, az évfolyam egykori tagja — az első év után az orvosi egyetemen folytatta tanulmányait — mondott búcsúbeszédet, majd a másodévesek nevében Rozsnyai Lívia köszönt el a végzősöktől. A ballagók nevében Szabó Dorottya búcsúzott, amit a kulcsátadás ünnepi momentuma kísért.

Mindezek után az esemény zárásaként kiosztották a tanulmányi okleveleket, (Tóth Fruzsina lett az évfolyamelső 9,84-es átlaggal), majd a nemsokára munkába álló újdonsült egészségügyi asszisztensek fogadalomtétele következett, illetve a Szózat közös eléneklésével zárult a ceremónia.

Bajnai Botond