×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
közepes eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Szatmárnémeti

Húszéves lett a Szentlélek-templom

2014.11.21 - 17:08
Megosztás:
Húszéves lett a Szentlélek-templom

Egy élő, aktív közösség ünnepelte csütörtökön temploma felszentelésének huszadik évfordulóját: a néhai Merk Mihály plébános kezdeményezésére épült szatmárnémeti Szentlélek római katolikus templomot 1994-ben szentelte fel néhai Reizer Pál megyéspüspök.

Különleges ünnep volt csütörtök késő délután a szatmárnémeti Szentlélek római katolikus plébánián, ugyanis a templom felszentelésének huszadik évfordulóját ünnepelték. A Mária Rádióban is élőben közvetített misén Ilyés Csaba nagykárolyi főesperes volt a főcelebráns, aki a bevezető beszédében hangsúlyozta, hogy a legszebb templom az, amelyikhez személyesen kötődünk. Ez a közösség pedig igazán magáénak érezheti a templomot, ugyanis többen kivették részüket az építkezési munkából. Ilyés Csaba a prédikáció során arról beszélt, hogy a templom az a hely, ahol közelebb kerülhetünk Istenhez, és otthonunkul is szolgál. „Szükségünk van egy helyre, ahol lelkileg is megpihenhetünk — mondta a nagykárolyi esperes. — Becsüljük és látogassuk a templomot.” A szatmárnémeti 16-os lakónegyedben levő római katolikus templom 1992 és 1994 között épült néhai Merk Mihály plébános kezdeményezésére. Azóta hagyományosan minden évben megünneplik a templom felszentelésének évfordulóját. Az idei jubileumi ünnepséget is egy triduum előzte meg, amelyet Istvánfi Szilárd, a Szent Család-plébánia segédlelkésze vezetett. A hétfői, keddi és szerdai szentmiséket követően egy-egy kisfilmet mutattak be, amelyeket a közösség tagjai készítettek és a plébánia húszéves, gazdag múltját mutatta be. „Sokan a magukénak érezve, a kevésből sokat áldozva tették otthonossá és széppé a templomot. Sokan megérezték ebben a tömbháznegyedben, hogy valahová tartoznak, van egy hely, amely számukra fontos, amiért kicsit többet is érdemes vállalni és tenni, önként és jó szívvel” — mondta egy 2001-ben készített interjúban Merlás Tibor, a közösség korábbi plébánosa, aki a „templomépítő” Merk Mihályt követte a közösség élén. 2013-tól Vojtku László a plébános, és a közösség honlapján ezt írja: „Jelenleg mintegy 2500-an vallják sajátjuknak e közösséget.”

Nézze meg a képeket itt!