Huszonegyedik századi életérzés (II.)

Huszonegyedik századi életérzés — ez volt a Szatmári Friss Újság és a Harag György Társulat közös szervezésében tartott nyilvános beszélgetés témája. A meghívott vendégek és érdeklődők részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés helyszíne az Északi Színház kávézója volt.

Vitaindítót dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató mondott, a rendezvény házigazdája Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója volt, a beszélgetést Elek György publicista moderálta.

Dr. Frigy Szabolcs egyetemi oktató kiemelte, hogy az életérzés kialakulását lényegesen meghatározza a családban eltöltött minőségi idő. A legtöbb családban ott van a villanypásztor (a televízió és a telefon), szülő-gyerek együtt nézi a tv-t, nyomogatják a telefont, de ez nem minőségi élet. Meg kell nézni, mi az a momentum, amikor a gyerek számára is meg lehet tanítani a lassú életet, mert ha gyorsan él, az egy lassú halálnak a kezdete, mutatott rá. Az nem világos, hogy mi jön a fogyasztói társadalom után. Ki kell találni a jövőt, mert a jövő nem csak el fog jönni, hanem komoly erőfeszítés kell, hogy a fogyasztói társadalom utáni élet élhető legyen Ennek a társadalomnak bekövetkezik a vége, elsősorban amiatt, mert kimerülnek az erőforrások. Szenvedünk a fogyasztói társadalomban, de nem tudunk jobbat. Az egyetlen dolog, amit most tehetünk, az, hogy megpróbálunk a szellemiekre épülő, minőségi életet élni, tette hozzá Frigy.

Kereskényi Sándor a közérzet, a közhangulat és a világszemlélet sokszínűségéről beszélt. Általában világszemléletről beszélni mindig egyfajta krízist jelent. A tizenkilencedik században jöttek rá először, hogy válságban van az emberiség. A vitaindítóban ennek több összetevőjét hallottuk, ezt le lehet egyszerűsíteni két szóra: a fogyasztás és a presztízs, vagy össze lehet vonni úgy, hogy presztízsfogyasztás. Ez együtt jár azzal, hogy az ember szeretne felemelkedni, kiemelkedni, megvalósítani, szinte tökéletessé válni, de nem abban, hogy rátámad a világra, és mindenáron át akarja alakítani, hanem abban, hogy mindent megszerez a világból, amit csak lehet. Ez azt jelenti, hogy az ember igényli az egyenlőséget mint princípiumot, ugyanakkor szeretne egy kicsit egyenlőbb lenni az átlagpolgárnál, de sokszor szeretné megőrizni a névtelenségét is, ugyanis nem akar felelősséget vállalni. Egyre kevesebb az olyan diák, aki szerepet vállal a diáktanácsban, aki egyáltalán valamiféle közösségi vezér akarna lenni, ha van is, az már jól megfontolt, törekvő típus, akinek olyan karrierelképzelései vannak, amihez nem kell szakmai ismeret. Egyre kevesebb értelmes fiatal veszi komolyan a politikát és a közéletet, általában azokat az értékeket, amelyek a felvilágosodás korától kezdve a második világháborúig felruházták az embereket. Miközben az ember nagyon fontosnak érzi az egyenlőség princípiumát, egyre jobban látja, hogy ennek az égisze alatt kemény dolgok történnek a háta mögött. Ilyen például a migránsügy. Megszólaltatja az egyenlőségnek a végső következtetését. Mindenki ember, a menekülők emberek, jöhetnek hozzánk. Ez egy nagyon szép és fontos elv, a gyakorlatban viszont előre nem látható következményekkel jár, elsősorban azért, mert az európai kultúrában a felvilágosodás óta az egyenlőség a meghatározó vonatkozás, miközben az arab világban például — de az ENSZ világában is — egészen másképpen élik meg azt, hogy mi az egyenlőség. Ekkor még elhangzik a szabadság szó is. Kialakul egy hatalmas háború a szabadság és az egyenlőség között, elsősorban magában az egyénben. Az egyén szeretne nagyon szabad lenni, de úgy, hogy az egyenlőség híve, vagyis hogy ne előzhesse meg őt senki a szabadságban. Ez a nagyon különös helyzet eredményezi azt, amit a kor életérzéseként, hangulataként írhatunk le két szóval: félelem és rettegés. Ez a két dolog mint alapérzés meghatározza korunkat, nagyon sokan leírták már. A legnagyobb félelem — amire Frigy Szabolcs is célzott — az öregedéstől való félelem. Világosan látszik, hogy az öregedés nem jelent egyebet, mint azt, hogy kivonják őket a forgalomból. A másik dolog a fiatalság imádása és bálványozása. Ez már nagyon régen megkezdődött, és talán mindig is benne volt a pakliban — az antik római és görög civilizációban is —, most azonban már elképesztő méreteket ölt. Mindenki szeretne fiatal maradni. Akkor jönnek a különböző pszichés problémák, az anorexiától kezdve a testépítési mániákig. Ha agyilag nem is tudunk fiatalok maradni, akkor legalább nézzünk úgy ki, mintha fiatalok lennénk, és őrizzük meg a szalonképességünket abban a magánéletben, amelyet igyekeznek közéletteleníteni. A történelem nagy csinálói — ezek nyilván nem az államfők és a miniszterelnökök — rájöttek arra, hogy milyen veszélyes, ha a politikumnak kultusza van. A politikumot le kell járatni, úgy kell bemutatni mint az emberiség legnagyobb ellenségét, akkor aztán hátulról kell újratermelni a szükségleteket. Nagyon érdekes, hogy a marxi modellben ez a veszély már létezett. Marx azt mondta: Isten őrizzen meg attól a pillanattól, amikor a szükséglet újratermelése fogja meghatározni az emberi történelmet. Ez a pillanat nem váratott túlságosan sokat magára. Nietzsche meg azt kérte, merjünk nagyok lenni. De nem az átlagember mert nagy lenni, hanem Hitler és Sztálin. Az is igaz, hogy az olyan nagy forradalmároknak, mint Marx és Nietzsche, lejárt az idejük. Ha ma valaki elkezdene okos dolgokról beszélni, nagyon sokan arra gondolnának, hogy manipulál, a félelem és a rettegés mozzanatát kiegészítené az a borzalmas gyanakvás, amit az ember elsősorban önmaga iránt érez, betegesen félve a felelősségtől, a felelősségvállalástól. Miközben úgy gondolnánk, hogy a posztmodern ember egy magabiztos ember, aki önmegvalósíthatóságának tudatában kiegyenesedve jár, valójában könyörgi, koldulja az elismerést.

Frigy Szabolcs hozzáfűzte, hogy az 1990-es években Réz András esztéta elmesélt egy történetet. Akkor Romániában még nem lehetett kapni koleszteringyógyszert, nem is tudták, mi az a koleszterin. Eljött hozzá a nagy amerikai gyártó, hogy csináljanak reklámot a gyógyszernek, mert az meggyógyítja a koleszterint. Két éven át folyton arról beszéltek a tv-ben és a rádióban, hogy milyen nagy veszélyt jelent a koleszterin, hogy tudják elkezdeni a gyógyszer árusítását. Be kellett ültetni az emberekbe a félelmet. Ha széttekintünk a világban, észrevesszük, hogy a testképünk is státuszszimbólummá vált. Oda kellene eljutni, hogy a fogyasztás révén ne kelljen bizonyítani a saját értékeinket. Ne azt lássuk önmagunkban és másokban, hogy mit fogyasztunk. Ez valóban nagy kihívás a materiális társadalommal szemben.

Arra a kérdésre, hogy van-e férfi és női életérzés, Kovács Éva színművésznő igennel válaszolt. Megjegyezte, hogy eddig folyton az anyagiakról beszéltünk, de nagyon fontos a szellemiség is. Az életérzés az anyagiakból, a tudatból táplálkozik, formálódik, alakul. Azt tapasztaljuk, hogy kezd nagyon elszegényedni az érzelmi világ. Annyira uralja a tárgyi valóság a huszonegyedik századot, hogy az emberi kapcsolatok teljesen elsilányulnak. Az internetes világ annyira belopakodott az emberek életébe, hogy elhanyagolódik a kontaktus, a személyes kontaktust felváltja a virtuális kontaktus. Nemcsak az anyagi érdekek kellene domináljanak, hanem az érzelmek is. Meg kell vizsgálni, hogy a múltat mennyire tudjuk értékelni a jelenhez kapcsolva. Éppen emiatt nem kellene összemosódjon a férfi és a női életérzés, hanem a kettőnek ki kellene egészítenie egymást.

Király Lajos református lelkipásztor a korábban említett közösséggel kapcsolatosan a következőket fogalmazta meg: Isten már a teremtés hajnalán azt mondta, hogy nem jó az embernek egyedül lenni. Mérei Ferenc a Közösségek rejtett hálózata című munkájában már 1971-ben módszert adott a kisebb-nagyobb közösségekben kialakult csoportosulások és viszonyulások feltárásához. A közösség megtartó és támogató szerepéről számos kutatás és kísérlet látott napvilágot. Az egyik a pittsburghi Carnegie-Mellon Egyetemen készült Kohen professzor vezetésével. Ebben a kísérletben összesen kétszázhetvenhat ember vett részt, tizennyolctól ötvenöt évig. Kitöltettek velük egy tesztet, s arra voltak kíváncsiak, hogy kinek milyen a kapcsolati rendszere, milyen családban él, jár-e közösségekbe, bibliaórára, istentiszteletre stb. Miután kitöltötték a tesztet, az orvosok mindenkit megfertőztek egy megfázásvírussal. Azt állapították meg, hogy azok az emberek, akiknek nagyon jók voltak a kapcsolati rendszereik, kevésbé fertőződtek meg, és ezeknek az embereknek erősebb volt az immunrendszerük. Egy másik kutatásnak az volt az eredménye, hogy azok, akik templomba vagy valamilyen közösségbe járnak, átlagosan nyolcvanhárom évet élnek, akik pedig nem, azok hetvenkettőt. A 21. század gyors életritmusával kapcsolatosan Charly Chaplin 1936-ban készült Modern idők című filmje is árulkodó, melyben helyet kap a tömegtermelés embertelen ritmusa. A formakultúrát idővel felváltotta a dinamikakultúra. Király felvetette, hogy ha fogyasztói társadalomban élünk, akkor miért éhes ez a társadalom, mi motiválja a fogyasztását, lényegében mire éhes. A tv-sorozatok nézése valahogy azt az érzést próbálja pótolni, amit az emberi kapcsolatokban nem kap meg az ember. Valamilyen éhség van az emberekben. Király Lajos nagyon érdekesnek találta a meritokrácia kifejezést, amit Frigy Szabolcs vetett fel. Yehudi Menuhin Az ember zenéje című könyvében írt Fritz Kreisler hegedűvirtuózról, aki azt tanácsolta Menuhinnak, hogy ne gyakoroljon túl sokat, mert a mindennapos robot megfoszthatja az előadást a spontaneitás izgalmától és üdeségétől. A rohanó, gyors és nyugtalan világ képével ellentétben áll a teremtés hajnalán megjelenő nyugalom, ugyanis az ember létezésének első napja a nagy pihenőnap volt. Tehát az Isten által megajándékozott ember számára a hét nem a pihenőnappal végződik, hanem azzal kezdődik. Így jobban, sőt, játékosan kifejezésre juttatják a teljesítményközpontúság és teljesítménykényszer ellen való tiltakozást.

Frigy Szabolcs úgy véli, hogy egy kicsit az az érzése a huszonegyedik századi embernek, mintha felgyorsítva hallgatnánk egy zseniális Beethoven-művet. A fogyasztói társadalom elhozott egy csomó nem várt dolgot: megnőtt az életszínvonal, emelkedett az átlagéletkor, de a lényeg valahol elveszett. Ha egy kicsit felpörgetjük az adott lehetőségeket, ezt a szépnek látszó életet, akkor egy értelmezhetetlen, élvezhetetlen massza lesz.

Király Lajos hozzátette: amikor Beethoven zenét írt, abban a társadalomban kellemetlennek tartották. Amikor megjelent a dzsessz, a lelkészek prédikáltak ellene a szószékről, ők is kellemetlennek tartották. Amikor megjelent a rock, hasonló volt a tiltakozás. Egyik kor emberei sem mondták el, hogy ez a mi világunk.

Széplaki Reimond egyetemi hallgató úgy látja, hogy a technika világában élünk, bár egy kicsit megtorpant a fejlődés. Gyerekkorunkban, ha a jövőről ábrándoztunk, ötvenéves távlatokban gondolkodtunk, most azt kérdezzük, mi lesz húsz év múlva. A technika fejlődésében lesznek eredmények, az is lehet, hogy a rákbetegség gyógyítása is lehetővé válik.

Mezei Gabriel egyetemi hallgató úgy látja, hogy a mai fiatalság valami újat akar adni az emberiségnek, de nem úgy, hogy a jelenlegi lehetőségeket akarja kihasználni, hanem új lehetőségeket akar teremteni.

Frigy Szabolcs a fiatalok jövőképét is fogyasztásközpontúnak látja. Azt mondják: össze fogunk házasodni, ha lesz lakásunk, ha megvettük az autót stb. Ha a jövőkép fogyasztásorientált, akkor nagyon nehezen jut majd tér a posztmateriális értékeknek. A jövőképkutatások erősen azt igazolják, hogy a fiatalok fogyasztásközpontúak. Ez nagyon fiatalon jelentkezik. A hatéves gyereknek is van fogyasztásintenciója. Száz évvel ezelőtt, ha valaki pénzt akart költeni úgy, hogy nem keresett, azt minimum szájon vágták, most pedig nagyon hamar bekapcsolódunk a fogyasztási lázba, hogy semmit nem termelünk. Ennek megvannak a következményei.

Mezei Gabriel szerint a mai fiatalok nem úgy fejlődnek, ahogy kellene. Az utóbbi húsz évben nagyon gyorsan fejlődött minden, de nem a jó irányba. Hamarosan rosszat is tehetnek a fiatalok úgy, hogy észre sem vesszük. Ma nem igyekszik senki megakadályozni vagy akár fékezni ezt a rossz irányt.

Frigy Szabolcs kiemelte, hogy ez az első olyan generáció, amelyik rosszabbnak látja a jövőt, mint a múltat. Régen mindenki a jövőben hitt, a mai generáció pedig nagyon pesszimista a jövővel kapcsolatosan. De ha pesszimistának képzeljük el a jövőt, akkor az olyan is lesz. A jövőről nem álmodozni kell, hanem fel kell találni, s ennek a feltalálni akarásnak nem látszanak a csírái.