×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Huszonöt év után ismét svéd-román tétmérkőzés

2019.03.22 - 17:12
Megosztás:
Huszonöt év után ismét svéd-román tétmérkőzés

Az 1994-es világbajnoki negyeddöntő után először játszik szombat késő délután egymás ellen tétmérkőzést Svédország és Románia labdarúgó-válogatottja.

Az emlékezetes egyesült államokbeli vb-n az eddigi legjobb román csapat Răducioiu góljaival fordított és vezetett 2–1-re a hosszabbításban, majd a lefújás előtti pillanatokban Kennet Anderson egyenlített (képünkön), a tizenegyespárbajban pedig a svédek nyertek, végül a bronzérmet is lehódították. A skandinávok is úgy emlékeznek vissza arra a csapatra, mint a modernkor legjobb nemzeti együttesére. Csakhogy, a svédeknek utána sikerült folyamatosan topon maradni, és ha nem is szereztek több nemzetközi érmet, de 2000-től folyamatos résztvevői az Európa-bajnokságoknak. Most is ez a céljuk, Románia pedig azt szeretné, hogy 2016 után jövőre is résztvevői legyenek a tornának, amelynek csoportbeosztását Bukarestben sorsolják ki idén novemberben.

Szoros összecsapás lesz az Eb-selejtező első fordulójának solnai találkozóján, és a két együttes egymás elleni mérlegét nézve az is jó hír, hogy eddig soha nem ért véget mérkőzés gól nélkül. Az eddigi 10 találkozóból csak háromnak volt tétje, a többi barátságos mérkőzés volt, vagy egy nemzetközi felkészülési tornán futottak össze az együttesek. Az említett vb-meccs mellett az 1984-es Eb-selejtezőn mérkőztek és a románok oda-visszavágón verték a svédeket, idegenben 1–0-ra győztek. A barátságos meccseken viszont a svédek oldalára billen a mérleg nyelve: 4 győzelem 2 döntetlen és 1 vereség. Legutóbb tavaly márciusban találkozott a két együttes Craiován, akkor Cosmin Contra szövetségi kapitány alakulata Dorin Rotariu góljával 1–0-ra nyerte a barátságos meccset.

A két együttes a F-csoportban küzd a két kiadó Eb-helyért. Ebben a szériában van még Spanyolország, amely ma este Norvégiát fogadja, míg Málta és a Feröer-szigetek válogatottjai Ta’Qaliban mérkőznek az első fordulóban.

A 19 órakor kezdődő svéd-román összecsapást a Pro Tv közvetíti.

Labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, 1. forduló

Szombat

F-csoport: Svédország – Románia (19 óra, Pro Tv, magyar Sport 2), Málta – Feröer-szigetek, Spanyolország – Norvégia (21.45 óra, magyar Sport 2).

D-csoport: Grúzia – Svájc (16 óra, magyar Sport), Gibraltár – Írország.

J-csoport: Liechtenstein – Görögország, Olaszország – Finnország, Bosznia-Hercegovina – Örményország.

További hétvégi program

2. forduló, vasárnap

E-csoport: Wales – Szlovákia (16 óra, magyar Sport 2), Magyarország – Horvátország (19 óra, M4 Sport).

C-csoport: Észak-Írország – Fehéroroszország, Hollandia – Németország (21.45 óra, magyar Sport 2).

G-csoport: Izrael – Ausztria (19 óra, magyar Sport 2), Szlovénia – Észak-Macedónia, Lengyelország – Lettország.

I-csoport: Kazahsztán – Oroszország, San Marino – Skócia, Ciprus – Belgium.

Pesek Attila