Huszonötezer honosítási kérelem

Működése hét éve alatt 25 000 igénylőnek segített a honosításban a szatmárnémeti Demokrácia Központ — a „világ másik részéről” érkezett, jubileumi honosodó számára pedig különösen fontos volt, hogy hét évtizede nem látott szülővárosában nyújtsa be a kérelmét.

Nem mindennapi eseménynek volt helyszíne tegnap a szatmárnémeti Demokrácia Központ, amely hét évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a nemzeti érdek szolgálatában: benyújtotta honosítási kérelmét a 25 000 igénylő — méghozzá szintén nem mindennapi igénylő, ugyanis Moldován László bár Szatmárnémetiben született, egyéves korában, 1948–ban elhagyta szülővárosát és azóta Izraelben él, ám különösen fontos volt számára, hogy a magyar állampolgárságot igénylő dossziét abban a városban nyújtsa be, ahol meglátta a napvilágot s ahová hét évtized után tért vissza először. A nem mindennapi igénylő okmányait a tortás, pezsgős ünnepség keretében a külön az erre az alkalomra ide érkezett Csulák Péter konzul vette át.

Levegőben vibráló izgalom, pezsgősüveg, piros-fehér-zöld torta jelzi, hogy nem mindennapi esemény készülődik a szatmárnémeti EMNT Demokrácia Központjában — abban a Demokrácia Központban, amely az országban elsőként, 2011 januárjában nyitotta meg kapuit, és az elmúlt évek során a nemzeti érdeket szolgálva segített a honosításban, a magyar állampolgárság igénylésében. S hogy hétéves munkája mennyire nem volt hiábavaló, azt mi sem igazolta jobban, mint hogy tegnap délelőtt benyújtotta honosítási kérelmét a 25 000. igénylő — az izraeli Askelón városából érkezett Moldován László személyében. „Ez a decemberi nap mondhatni visszatromfol annak a másiknak, december 5-nek, a lelki Trianon napjának, s a 25 000 honosítási kérelem újabb bizonysága a nemzeti összetartozásnak” — fogalmazott Csókási-Budaházi Attila irodavezető, hozzátéve: különös megtiszteltetés számukra, hogy Moldován László hozzájuk fordult, és itt, Szatmárnémetiben kérte a honosítást. A külön erre az alkalomra érkezett Csulák Péter kolozsvári konzul — megköszönve a honosításban eddig nyújtott segítséget — emlékeztetett: magyar állampolgárságot igényelhetnek mindazok, akiknek a felmenőik magyarországi állampolgárok voltak, s fontos, hogy az igénylők beszéljék a magyar nyelvet — mert nyelvében él a nemzet. „Örömmel várjuk honfitársainkat, akik eddig is a nemzet tagjai voltak, s ez a státuszuk most csak jogilag erősödik. Remélem, sokan élnek még az egyszerűsített honosítás lehetőségével — de az igencsak ritka jelenség, hogy valaki visszatérjen szülőföldjére, és ott nyújtsa be dossziéját” — mondta, miközben átvette Moldován László iratcsomóját.

S hogy miért kerekedik fel valaki a Földközi-tenger partján lévő otthonából, hogy hét évtized múltán visszatérjen szülővárosába, és ott igényelje a honosítást? „Ha van rá lehetőség, miért ne legyen meg? Erősíti az összetartozást, és számomra azzal kerek a történet, ha nem Izraelben, hanem itt, szülővárosomban igénylem” — válaszol derűsen mosolyogva Moldován László. Mint mondja, bár alig volt egyéves, amikor 1948-ban elhagyták Szatmárnémetit, de Askelónban intenzív és aktív élet zajlott a jelentős lélekszámú szatmári zsidó közösségben — mert szatmáriak maradtak, és azok ma is. „Most már kicsit lazábbak a kapcsolatok, hiszen az idősek elhunytak, a fiatalok pedig rohanóbb életet élnek, de az, hogy Szatmárról származnak, gyökereik ide nyúlnak, most is fontos nekik” — magyarázza folyékony magyarsággal, hiszen: „Szüleim csak magyarul beszéltek otthon, és majd' fél évszázad után (a '90-es években hunytak el) sem ment könnyen számukra a héber. Otthon tanultam meg magyarul írni és olvasni, s olvasok mind a mai napig, többek között az Új Kelet havilapot (az egyetlen magyar nyelvű zsidó újságot), amelynek különlegessége, hogy 1918 decemberében indult útjára Kolozsvárt, aztán 1940-ben az akkori hatalom betiltotta, majd 1948-tól Izraelben jelenik meg, most is. És persze ott a televízió is, a világ minden pontján fogható magyar nyelvű csatornák. Ma már sajnos csak a nővéremmel beszélgetünk magyarul, négy gyermekem szüleimtől megtanult ugyan pár szót, de az ő nyelvük már a héber, csehországi gyökerű feleségem pedig mindent ért ugyan, de beszélni ő is csak párt szót tud ezen a nem legkönnyebb nyelven” — meséli, majd széles mosollyal summázza (önmagának is, feleségének és a jelenlévőknek is): „Jó dolog itt lenni.”

Szabó Kinga Mária