×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
7 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.27 RON
Sport

Idegenben kezdenek a magyarok és a románok

2018.12.03 - 10:22
Megosztás:
Idegenben kezdenek a magyarok és a románok

Sem a magyar, sem a román válogatott nem került könnyű csoportba a 2020-as Európa-bajnokság jövő évi selejtezőire. Igaz, a negyedik kalapból nem is lehetett sok szerencsével számolni. Bár a szakvezetők optimistán nyilatkoztak, minden a pályán fog eldőlni.

A magyar labdarúgó-válogatott jövő év március 21-én Szlovákiában kezdi a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozatát, három nappal később pedig a horvátokkal játszik otthon.

Marco Rossi szövetségi kapitány csapata – amely a vasárnapi dublini sorsoláson az E-csoportba került a világbajnoki ezüstérmes horvátok, valamint a szlovákok, a walesiek és az azeriek mellé – a walesiek elleni, idegenbeli összecsapással zárja a kvalifikációt november 19-én – olvasható a magyar szövetség oldalán.

A román válogatott is idegenben kezd: március 23-án Svédország fogadja majd Cosmin Contra szövetségi kapitány legényeit. Három nappal idehaza játszanak a románok, a Feröer-szigetek együttesét fogadják.

Mint ismeretes, a trikolórok két skandináv állam együttesével, Svédországgal és Norvégiával került egy csoportba, de az F jelű széria első számú favoritja Spanyolország. Ugyanakkor a Feröer-szigetek és Málta együttese szerepel még a csoportban. A november 18-i záráson Contra csapata Spanyolországban játssza az utolsó forduló meccsét.

Az Eb-selejtező a megújuló kvalifikációs szabályok miatt mindössze nyolc hónapig tart. Az öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoportból az első két-két helyezett jut ki a kontinensviadalra, amelynek 12 ország 12 városa ad otthont, köztük Budapest és Bukarest. A magyar és román fővárosban három-három csoportmérkőzésre és egy-egy nyolcaddöntőre kerül sor.

A selejtezőt követően a kijutásról lemaradó csapatok közül a Nemzetek Ligájában elért helyezések alapján további 16 válogatottnak lesz esélye kiharcolni az Eb-részvételt a rájátszásban, közülük négyen lesznek résztvevői az Európa-bajnokságnak.

Csoportbeosztás

A-csoport

Anglia, Csehország, Bulgária, Montenegró, Koszovó

B-csoport

Portugália, Ukrajna, Szerbia, Litvánia, Luxemburg

C-csoport

Hollandia, Németország, Észak-Írország, Észtország, Fehéroroszország

D-csoport

Svájc, Dánia, Írország, Grúzia, Gibraltár

E-csoport

Horvátország, Wales, Szlovákia, MAGYARORSZÁG, Azerbajdzsán

F-csoport

Spanyolország, Svédország, Norvégia, ROMÁNIA, Feröer-szigetek, Málta

G-csoport

Lengyelország, Ausztria, Izrael, Szlovénia, Macedónia, Lettország

H-csoport

Franciaország, Izland, Törökország, Albánia, Moldova, Andorra

I-csoport

Belgium, Oroszország, Skócia, Ciprus, Kazahsztán, San Marino

J-csoport

Olaszország, Bosznia-Hercegovina, Finnország, Görögország, Örményország, Liechtenstein

Program, Magyarország

Március 21., 21.45 óra: Szlovákia – Magyarország

Március 24., 19 óra: Magyarország – Horvátország

Június 8., 19 óra: Azerbajdzsán – Magyarország

Június 11., 21.45 óra: Magyarország – Wales

Szeptember 9., 21.45 óra: Magyarország – Szlovákia

Október 10., 21.45 óra: Horvátország – Magyarország

Október 13., 19 óra: Magyarország – Azerbajdzsán

November 19., 21.45 óra: Wales – Magyarország

Program, Románia

Március 23., 19 óra: Svédország – Románia.

Március 26., 21.45 óra: Románia – Feröer-szigetek

Június 7., 21.45 óra: Norvégia – Románia

Június 10., 21.45 óra: Málta – Románia

Szeptember 5., 21.45 óra: Románia – Spanyolország

Szeptember 8., 19 óra: Románia – Málta

Október 12., 19 óra: Feröer-szigetek – Románia

Október 15., 21.45 óra: Románia – Norvégia

November 15., 21.45 óra: Románia – Svédország

November 18., 21.45 óra: Spanyolország – Románia