×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Idén befejezik a lunaforrási sípályát

2018.02.19 - 16:02
Megosztás:
Idén befejezik a lunaforrási sípályát

Majd' 32 millió lejes költségvetésből gazdálkodik idén az Avas fővárosa, az összeg zömét fejlesztésekre fordítja — kiemelten iskolafelújításra és az ország legmodernebb kulturális központjára.

„Nem dőzsölünk a pénzben, de a kiegyensúlyozott költségvetés elég lesz intézményeink működtetésére és a már megkezdett fejlesztések folytatására, illetve a tervezett újak beindítására” — summázza az Avas fővárosaként is emlegetett Avasfelsőfalu idei költségvetését Aurelia Fedorca polgármester, s felsorolásából kitűnik, hogy a 31 904 810 lej zöme valóban a fejlesztésekre lesz fordítva. Az Országos Településfejlesztési Program (PNDL) keretében közel húsz utca újul meg alapjaitól, kettőt pedig — valamint három utcában a kapubejáratokat — önerőből modernizálnak, alakítanak ki, és folytatódik az elektromos hálózat, illetve az ivóvízhálózat bővítése — a már meglévő vezetékrendszer csöveinek cseréje. Ugyancsak a településfejlesztési program keretében zajlanak tovább a 3-as Számú Általános Iskola épületének bővítési-modernizálási munkálatai, és tervezik az 1-es Számú Általános Iskola felújítását, de egy bölcsőde építését is — erre pedig annál is inkább szükség van, mert a kisvárosban nincs egyetlen bölcsőde sem. Ugyancsak az idei „munkavégzés” tételei között szerepel 20 tömbház hőszigetelése (EU-s alapokból), a lakónegyedekben játszóterek kialakítása, a stadion sportpályájának felújítása és egy lelátó kialakítása, nem utolsósorban pedig egy új egészségügyi központ felépítése, méghozzá határon átnyúló pályázat keretében, amelyben Nyírbátor városával közösen célozzák meg „az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére és az egészségügyi szolgáltatások javítására” kiírt összeget.

„S nem utolsósorban, mindezek mellett szeretnénk befejezni a lunaforrási üdülőövezet és sípálya, valamint az avasfelsőfalui kulturális központ munkálatait. Be kell vallanom, türelmetlenül várom már, hogy e két nagyberuházás elkészüljön, és az emberek végre birtokukba vehessék őket” — mondja a polgármester. Türelmetlensége teljesen érthető, hiszen a lunaforrási sípálya és üdülőövezet már több évtizede mind „épül” — igaz, az elmúlt években láthatóvá is váltak a megvalósítások, és talán nem teljesen délibáb vagy álom azt remélni: idén novemberben-decemberben már valóban sízők siklanak le a pályán. Persze addig még rendbe kell tenni a lesiklópályát, felállítani a hóágyúrendszert, biztosítani az üdülőövezet ivóvízzel (és bizonyos részeken elektromos árammal) való ellátását, a hóágyúk számára pedig vízgyűjtő medencét kell kialakítani…

Jóval kevésbé kérdőjeles a kulturális központ idei elkészülte és átadása — a több mint 3 millió euróból megvalósuló és az ország legmodernebb kulturális központjának minősülő épület alapkövét 2015 augusztusában tették le, s a 317 férőhelyes előadóteremmel (amely mozi és színház is egyben), 75 férőhelyes multifunkcionális teremmel, hatalmas könyvtár- és olvasóteremmel, külön gyermekkönyvtárral, számtalan kisebb, különféle tevékenységek-minirendezvények számára alkalmas termekkel rendelkező „kultúrház” el is készült (nem mellékesen: olyan belső téri kialakítással, hogy a mozgássérültek, kerekesszékben ülők a legkisebb fennakadás nélkül tudjanak közlekedni az egész épületben, az előadó- és multifunkcionális teremben pedig külön „ülőhelyek” várják őket). A következő hónapokban csatlakoztatják rá a közüzemi hálózatokra, szerelik be az audio-video rendszereket, végzik el az utolsó beltéri simításokat, és legkésőbb az év második felében átadásra is kerül.

Szabó Kinga Mária