Időhiány — távolmaradás

A televízióban az aradi vértanúk napjáról készült összefoglalókat figyelve arra a következtetésre juthatunk, hogy ebben az évben is a megszokott módon történtek a megemlékezések, legtöbb helyen politikusok olvasták fel a történelemkönyv ide vonatkozó részét. Mint minden rendezvényre, többnyire azok a megszokott idősebb emberek mentek el, akik ott vannak minden hasonló eseményen, és természetesen azok, akiknek hivatalból ott a helyük. A jelenség nem meglepő, így van ez bármilyen kulturális vagy történelmi rendezvényen. Mert mondunk egyet, és mást cselekszünk. Minden alkalommal elmondjuk, hogy meg kell ismerni a múltat ahhoz, hogy jövőt tudjunk építeni, ápolni kell a hagyományainkat ahhoz, hogy megőrizzük identitásunkat, úgy kell alakítsuk életünket, hogy azzal másoknak példát mutassunk, és hosszan lehetne sorolni, mi az, amit meg kellene tenni, de mindenki úgy érzi, hogy neki ezekre nincs ideje, másoktól viszont elvárja azt. Vannak rendezvények bőségesen, amelyekre többnyire mindig ugyanazok az emberek mennek el. Meg lehet figyelni, hogy a történelemtanárok nem mennek el a történelmi előadásokra, az irodalomtanárok az irodalmi estekre, a zenetanárok nem járnak hangversenyekre, a rajztanárok kiállításmegnyitóra. A lelkipásztorok nagy része nem kíséri el az egyházközség ifjait a templomi évnyitókra és évzárókra, valamint egyházi vetélkedőkre, a tanárok többsége sem áll tanítványai mellé, amikor azok tantárgyversenyeken mérik fel tudásukat. A szülők között is kevesen vannak azok, akik elkísérik gyerekeiket, ha azok ünnepi műsorokon lépnek fel, azzal sem törődnek, hogy gyerekeikkel megismertessék nemzetük történelmét és kultúráját. Mindenki mindezt azzal magyarázza, hogy a mindennapi lótás-futásban semmire sem marad idő. Valóban nagy a hajtás, a pénzszerzésért való küzdelem. Ha megnézzük, hogy az emberek nagy része mire költi a pénzét, feltehetjük a kérdést: megéri? Megvásárolunk egy drága telefont, amit egy-két év múlva lecserélünk. Megvásárolunk olyan élelmiszereket, amiknek a felét eldobjuk. Megvásárolunk olyan ruhákat, cipőket, amiket rövid időn belül eldobunk, mert jön az új divat. Mire lehet mindezekből következtetni? Mindenkinek annyi ideje van valamire, amennyi időt rászán. Lehet szánni időt értelmes vagy értelmetlen dolgokra, lehet élni célszerűen vagy céltalanul, de nem lehet azt mondani, hogy valamit amiatt mulasztottunk el, mert nem volt rá időnk.

Elek György