Ifjúsági olimpiára vágyik a lázári Vida Ármin
Utoljára módositva: 2017-02-03 15:47:25

A soron következő országos-bajnokságon elért eredmény döntően befolyásolhatja Vida Ármint abban, hogy teljesíteni tudja álmát. Az ob-eredmény alapján ugyanis Eb-re és vb-re is meghívhatják.

A jövő évi ifjúsági nyári ötkarikás játékokon mutatkozik be mint olimpiai sportág a karate, az országos válogatottjainak felállításában pedig fő szerepet játszhatnak a sportolók idei eredményei. A 14–18 évesek seregszemléjét Buenos Airesben rendezik, a kumite próbában pedig három súlycsoportnak rendeznek küzdelmeket. Ide szeretne eljutni a Szatmárnémeti Samuraiul SK lázári karetékája, Vida Ármin is. A klubvezető elmondta, hogy a 17 éves srác a lázári szekció legjobb neveltje. Ármin hét éve űzi ezt a sportágat, de már az első évében dobogóra állt Európa-bajnokságon, két évvel később pedig országos bajnok lett. A következő években is mindig dobogón zárt az egyéni küzdelmekben, de csapatversenyben is nyert országos bajnoki aranyat, 2014-ben pedig ismét bronzérmes lett egy Európa-bajnokságon. 2015-ben már a 16–17 évesek között versenyzett, és csak kevéssel maradt le a pódiumról, a 4. helyen zárt. Mindemellett hazai és nemzetközi versenyekről hozott el érmeket, a Szatmár Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, illetve a Szatmár Megyei Karate Egyesület is többször díjazta a karatékát. „Kiváló lábtechnikával rendelkezik Ármin, így tudta megnyerni a legtöbb mérkőzését. Szerintem kellő tapasztalattal még jobb eredmények elérésére képes. Az országos-bajnokságon, majd Európa-bajnokságon és világbajnokságon kell bizonyítania, hogy teljesüljön a vágya, mégpedig az, hogy kijusson a jövő évi ifjúsági nyári olimpiára. A lehetőség adott, és reméljük, hogy kitartó munkával sikerül teljesítenie a célját” — nyilatkozta Magos Róbert, aki hozzátette, hogy dr. Kovács Ottó és a helyi polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács támogatásával 12 éve működik a klub lázári szekciója, ahol ma Filer Iván karateoktató vezeti az edzéseket. A Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében közel 100 gyerek járt karateedzésekre az első években. Lázáriból, Peleskéről, Sándorhomokról, Szárazberekről jöttek a gyerekek. „Az évek során kiváló eredményeket értek el a lázári karatékáink. Idővel egy jó csapat alakult ki, akikkel edzőtáborokba is elmentünk, így egyre több versenyre jutottunk el, illetve már több övvizsgát is tudtunk nekik rendezni” — mondta a 6. Danos karatemester, aki köszönetet mond a helyi önkormányzatnak, dr. Kovács Ottónak és a szülőknek a támogatásért, illetve a helyi iskola igazgatójának, Szabó Marcellnek is, aki bérmentesen a klub rendelkezésére bocsátott a tornatermet az edzések idejére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...