×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
15 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Ifjúsági tábor Nagypeleskén

2013.07.16 - 10:06
Megosztás:
Ifjúsági tábor Nagypeleskén

Élményekben gazdag, felejthetetlen hosszú hétvégét tölthettek el azok a fiatalok, akik részt vettek a Peleskei Ifjúsági Táborban. A három napos összejövetelre számos fial gyűlt össze, hogy a nyári vakációnak egy kis szeletét tartalmas időtöltéssel gazdagítsa.

 

Ahogy azt a tábor szervezői előre meghirdették, nem pihenni, nemcsak kikapcsolódni, lelkileg felüdülni érkeztek az országnak ebbe a csücskébe, hanem ismerkedni, barátságokat kötni, kipróbálni tudásukat több területen is. A tábor valóban nem egyszerű nyaralás volt. Több csoportba osztva mindenki kipróbálhatta tudását, leleményességét, a szervezők azt remélik, emlékezetes marad számukra, nem felejtik el hol van Peleske. Sokan korábban, még nem is hallottak Nagypeleskéről, és érkezésükkor el is tévedtek, remélhetőleg nem így lesz ezután, hisz ha a környéken járnak és már messziről feltűnik a Peleskei Görögkatolikus Templom tornya, örömmel jut eszükbe, hogy pár napot ott tölthettek. A július 12. és 14. között megrendezett nyári ifjúsági tábort a Nagypeleskei Diákszövetség és a Nagypeleskei Görögkatolikus Egyházközség szervezte és az első alkalom után már most hívják azokat a fiatalokat, akik az idei eseményről lemaradtak vagy más elfoglaltságuk miatt nem lehettek jelen. Az idei táboron képviseltette magát Szatmárnémeti, Sándorhomok, Csedreg, Mikola, Csanálos, Mezőfény, Lázári, Kökényesd, Sámsod, Mocsolya, Hajdúdorog, Misztótfalu és nem utolsósorban a házigazda, Nagypeleske. A szeszélyes időjárás változatossága miatt néhány program nem úgy sikerült, ahogy eltervezték a rendezők, de az elmaradhatatlan szórakozás mindvégig dominált. A tábor egyik csúcspontja a szombat délutáni több mint háromórás vetélkedő volt. A csapatoknak verset kellett írni a táborról, előre meghatározott szavakkal tűzdelt szerelmes levelet, szöcskét, sáskát kellett beszerezni, majd lerajzolni a templomot és ha kell, a föld alól is kopasz embert szerezni. Még arra is képesek voltak a csapatok, hogy más faluba átmentek kopasz emberért, arról nem is szólva, hogy valakinek a haja bánta, csakhogy megnyerhessék a nem akármilyen főnyereményt. De a többiek sem maradt alul, hisz mindenki nyert, ugyanis a bőkezű szponzorok senkit sem hagytak ki a nyereményből. Akik a zene csoportba jelentkeztek, éneket tanultak, majd a tábortűznél a többi csapattársaikat is megörvendeztették a szebbnél szebb dalokkal. A képzőművészeteseket Kiss István bőrdíszműves különleges karperecei és gyors kézügyességgel elkészített gyöngyékszerei varázsolták el. A sporthoz csatlakozó táborozók nehéz terepen, kilométereket pásztázva kerestek kincset térkép és útmutatások segítségével, majd örömmel fogyasztották a fődíjat, a gyümölcsízű fagylalttortát. A szakácsművészek ízletes süteményt, gyümölcssalátát és kreatív szendvicseket állítottak össze a résztvevők számára. A tábor elengedhetetlen része, a vasárnapi görögkatolikus Szent Liturgia lelki táplálékkal látta el a táborozókat. Ahogy a mottó is jelzi: „…hittel és szeretettel” gyűltek össze a gyerekek, legyen az görögkatolikus, római katolikus, református vagy ortodox vallású is, de hálatelt szívvel mondtak köszönetet Istennek ezekért a napokért. A Szent Liturgiát a helybéli parókus, Ft. Pallai Béla végezte, aki megköszönte a táborozóknak a példás keresztény magatartást, a részvételt, hisz a tábor sikere az ő érdemük. Elmondta, az ifjúság az egyház reménysége, akik erősítik a magyar közösségek fennmaradását.

A tábor zárásaként a színházi csoport főszereplése következett. Ők A peleskei nótárius című darabot adták elő, amit Méhes Katalin és Tóth-Páll Miklós színművészek segítségével rendeztek meg. Ennek a csoportnak volt a legnehezebb dolga, hisz valóban tanulniuk kellett, még vakációban is, de örömmel tették, hisz a színművészek türelmes és nagy hozzáértésű útmutatásaival bepillanthattak a színház rejtelmeibe és a kulisszatitkokba, amit a nézőközönség sohasem láthat. Megtapasztalhatták, hogy a színészek hallhatatlansága miben rejlik. A színészek munkájának csak egy szelete kerül fel a színpadra, a hivatás veleje a függöny mögött dől el, hisz a sok tanulás, a szerepek begyakorlása mind a háttérben történik, az előadás csak a jéghegy csúcsa. A házigazdák köszönetet mondanak mindazoknak, akik a szervezésben részt vettek, tudásukat megosztották, támogatásaikkal segítették, hogy a tábornak ilyen nagy sikere legyen.