Igazság vagy kompromisszum?

Ha egy kicsit jobban szétnézünk a hírek világában, azt tapasztaljuk, hogy nemcsak Romániában vannak bajok az igazságszolgáltatással, hanem elég sok helyen a világban, még olyan országokban is, amelyekről úgy tudtuk, hogy példaértékűek, példamutatók, mintaországok az igazságszolgáltatás terén. A legtöbb probléma abból adódik, hogy már a legkisebb közösségekben is — például a családban — ilyen vagy olyan formában alkalmazzák a demokratikus elveket. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen látszólag ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljük a diktatúrát. Nap mint nap lehet tapasztalni, hogy egy párkapcsolatban vagy szülő-gyerek kapcsolatban is mennyire nehéz megtalálni a közös nevezőt, ha a két fél nem egyformán lát bizonyos dolgokat. El lehet képzelni, hogy milyen nehéz mindenki számára betartható törvényeket alkotni és elfogadni, hogy azok az ország valamennyi lakosára alkalmazhatóak legyenek. Mindez amiatt van, mert minden embernek megvan a maga igaza, amiben hisz, és azt szeretné, ha azt mindenki elfogadná. Tudjuk jól, hogy sem a kis közösségekben, sem országos szinten nem lehet, hogy egy ember igazságát fogadja el mindenki, mert az diktatúra. Ezért van az, hogy kompromisszumokat kötnek egymással olyan csoportosulások, amelyek tagjai, ha nem is értenek mindenben egyet, de közelíthető egymáshoz a tagok álláspontja. Így születnek meg a törvények, amelyek nem az igazságra épülnek, hanem a kompromisszumokra. Ezeket a törvényeket viszont azoknak is be kell tartaniuk, akik bizonyos dolgokról másként gondolkodnak, ami azt jelenti, hogy számukra ezek alkalmazása nem szolgáltat igazságot. A kérdés a legegyszerűbben a párkapcsolatokban és a családokban elemezhető. Egy férfi és egy nő külön-külön nem arra vágyik, hogy örökös kompromisszumokat kössenek, hanem arra, hogy érvényesíteni tudják a maguk igazságát. Kutatási eredmények igazolják, hogy a házasságok — még akkor is, ha az égben köttetnek — nem mindig két egyforma értelmi szintű vagy érzelmi intelligenciájú férfi és nő között jönnek létre. Két lehetőség van az együtt maradásra: az örökös kompromisszumok vagy a két személy közül valamelyik igazságának az elfogadása. Ebben az esetben az lenne a logikus, ha a magasabb szintű értelmi és érzelmi intelligenciájú fél lenne az irányadó. Sajnos ez ritkán fordul elő, mert mind a két fél úgy gondolja, hogy ő a követendő példa. A legtöbb esetben a párokat — ugyanúgy, mint a nagy közösségeket — a kompromisszum tartja össze. Igen ám, de az ilyen emberek csak átlagemberek lehetnek. Az átlag feletti ember — mint ahogy az átlag feletti közösség is — attól válik elitté, hogy a maga alacsonyabb szintű világából úgy próbál kimenekülni egy magasabb szintű világba, hogy nem köt kompromisszumot, lemond a maga igazáról és társa, társai igazát felvállalva fejleszti értelmi és érzelmi intelligenciáját olyan szintre, hogy életével tömegek számára példaképpé válhasson.

Elek György