Igehirdetőkké lettek a felszentelt diakónusok
Utoljára módositva: 2019-07-07 15:31:26

Krisztus már anyánk méhétől kezdve kiválasztott minket erre a szolgálatra — mondta július 6-án, a diakónus szentelés szentmiséjének homíliájában Schönberger Jenő püspök. Jakkel Tamás és Garcia Fernandez Daniel kérte diakónussá szentelését.

Diakónus szentelésre érkeztek a hívek július 6-án, szombaton délelőtt 11 órára a szatmárnémeti székesegyházba. A gyülekező, ünneplő tömegben fel lehetett fedezni a magyar beszéd mellett spanyol, de olasz és más nyelveken hangzó szavakat is, hiszen Jakkel Tamás, a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet növendéke, és Garcia Fernandez Daniel — spanyol nemzetiségű —, az Egyházmegyei Redemptoris Mater Missziós Szeminárium növendéke kérte diakónussá szentelését.

A szentmise elején Schönberger Jenő püspök emlékeztette híveit, hónap első szombatja van, ilyenkor a Szűzanya közbenjárását kérik a papokért, kispapokért, szerzetesekért és diakónusszentelés lévén, különösen a két szentelendőért. Megemlékezett továbbá Sipos Ferenc ordinárius — 1967-től Reizer Pál püspökké szenteléséig kormányozta az egyházmegyét — halálának évfordulója kapcsán róla és Reizer Pál püspökről. Megköszönte mindenkinek, aki imájával kísérte a szentelendők fejlődését és további imát kért értük, hogy mindvégig hűségesek maradhassanak vállalt kötelezettségeikhez.

Az evangéliumi részlet felolvasása után kezdődött a diakónus szentelés szertartása. Név szerint bemutatták a püspöknek a felszentelendőket, ők pedig jelentkeztek az Úr akaratának teljesítésére a zsoltáros szavaival: íme, itt vagyok, hogy akaratodat megtegyem Istenem. Ezt követően mondta el homíliáját Schönberger Jenő püspök, a diakónus feladatairól elmélkedve: „Kedves fiaim, egy diakónusnak a legfőbb feladata, hogy szolgáljon az oltárnál, az ige asztalánál, a házasságkötéseknél, a temetéseken, hittan órákon… A diakónus tehát hirdeti az igét és ehhez sokat kell, hogy tanuljon. Ne hagyjátok abba a Szentírás tanulmányozását, mert csak az tudja Isten igéjét hitelesen hirdetni, aki ismeri is Jézusnak a tanítását. Az igehirdetés Istentől kapott feladatotok, és megtiszteltetés is egyben.”

Schönberger Jenő püspök kiemelte, Isten már születésük előtt meghívja tanítványait szolgálatára, és az üdvösség függhet attól, hogy a meghívást elfogadja-e valaki. Ezért külön köszönetet mondott a szentelendők szüleinek, nevelőinek, hogy példás életükkel segítették gyermekeiket elhatározásuk követésében. „Akik egyszer beletekintenek Krisztus arcába meglátják, ki hívott meg minket erre a szolgálatra. Ő egy létező személy. Krisztus arca kell, hogy beleégjen a lelkünkbe. Az arc, amely bátorít, amely erőt ad, amely megóv mindentől. Ő annyira szeret, hogy már anyánk méhétől kezdve kiválasztott.”

A szentbeszéd után a püspök megkérdezte a szentelendőket, hogy őszintén, odaadó lélekkel vállalják-e a szerpapsággal járó feladatokat, majd az engedelmességi ígéret letétele következett. Egyenként a püspök elé járultak, letérdeltek, összekulcsolt kezüket a püspök kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek a mindenkori püspöknek. A mindenszentek litániáját a hívek letérdelve imádkozták a felszentelendőkért, hogy vállalt feladatuknak meg tudjanak felelni. Ők ketten a földre borultak annak jeleként, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat.

A kézrátétel és a felszentelő ima mozzanata alatt a Püspök az eléje térdelő szentelendőknek a fejére tette a kezét és csendben imádkozott. A felszentelő imádságban kérte számukra a Szentlelket, hogy hétszeres kegyelmi ajándéka adjon nekik erőt a szolgálatuk hűséges végzéséhez.

Az újonnan felszenteltek beöltöztek a szerpapok sajátos öltözékébe, a stólába és a dalmatikába, majd a püspök elé járultak és átvették az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónus szentelésben hatalmat kaptak Isten igéjének hirdetésére. Ezt követően a püspök békecsókkal köszöntötte a felszentelteket, Krisztus barátságának jeleként.

A diakónussá szentelés szertartása után a szentmise a felajánlással a szokott módon folytatódott.

Már az új diakónusok áldoztattak, akikhez a családtagok és hívek a szentmise után léphettek oda gratulálni, örömüket kifejezni.

 

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...