×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
6 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Ikertalálkozó a Kossuth–kertben

2016.05.29 - 16:01
Megosztás:
Ikertalálkozó a Kossuth–kertben

Szombaton harmadik alkalommal szervezték meg a Gemeniada elnevezésű ikertalálkozót, Szatmárnémetiben a Kossuth–kertben találkoztak az egymásra megszólalásig hasonlító gyerkőcök.

Szombaton délelőttönként mindig nagy a „gyermekforgalom” a Kossuth–kertben, ám most a játszadozó–szaladgáló apróságokat nézve, többször is úgy érezte az ember: káprázik a szeme, hiszen például azt a kék kalapos kisfiú egy pillanattal ezelőtt még a hintán ült és fizikai képtelenség, hogy most a libikókán legyen. De igazán csak akkor káprázott a szem és lett „kettős–látás”, amikor a homokformázó játszóasztalhoz pillantott – azt ugyanis három, azonos nemű ikerpár ölte körbe s hat arcocska mosolygott boldogan a rájuk csodálkozóra.

Civil kezdeményezésként idén harmadik alkalommal szervezték meg a világ egyik legnagyobb genetikai csodáinak tekinthető ikrek – egy– és kétpetéjűek – és hármasikrek találkozóját, a Gemeniádát. Jó pár évvel ezelőtt a virtuális világban jött létre az iker–szülők közössége, ahol a dupla– vagy éppen hármas–áldás nevelésével kapcsolatos tapasztalatokat beszélték meg, kerestek és kaptak választ kérdéseikre. Az ikrek – akiknek DNS állománya 99,8 százalékban azonos s bár a 0,2 %–os különbség igencsak csekélynek tűnik, viszont sok esetben nagyon is jelentős – rejtélyes, különleges kapcsolatával évek óta foglalkozik a tudomány, a pszichológusok szerint a szülők felelőssége az, hogy külön személyiségként kezeljék őket, hogy majd felnőttként egyedül is megállják helyüket. Ám a tudomány és a mindennapok gyakorlata között sokszor fényévnyi a távolság és az iker–szülőknek – mondják – sokkal hasznosabb más iker–szülők kézzel fogható tapasztalatait megismerni és alkalmazni. Aztán három évvel ezelőtt felvetődött az ötlet: ne csak a virtuális világban, de a valóságban is találkozzanak, ismerjék meg személyesen egymást a szülők és a gyermekek is. Azóta május 28–a az iker–találkozó dátuma és Szatmárnémetiben még soha nem vettek olyan sokan részt a Gemeniadán, mint most. Amíg a gyerkőcök önfeledten játszottak, bolondos fényképeket készítettek, Ella Bellával és Hófehérkével szórakoztak, majd rácsodálkoztak a Black& White Angels és a Passion4Salsa táncosaira, addig az őket elkísérő szülők, nagyszülők, keresztszülők is kikapcsolódtak, miközben tapasztalatokat is cseréltek.

 

Szabó Kinga Mária