Ikszelt a Tottenham, a többi házigazda kétgólos előnyt szerzett
Utoljára módositva: 2013-04-05 19:06:25

Az Európa Liga negyeddöntőjének csütörtöki első mérkőzései közül három párharcban a hazai csapat kétgólos előnyt szerzett, a Tottenham és a Basel pedig ikszelt Londonban.

Torres (kék mez) kétszer is betalált az orosz kapuba

Az angol fővárosban a Spursnél Gareth Bale sérülése miatt aggódnak, a Bajnokok Ligája tavalyi győztesénél, a Chelsea-nél pedig remélik, hogy a Rubin Kazany ellen duplázó Fernando Torres végre megtalálta a góllövőcipőjét.

A Newcastle United az egyetlen angol együttes az EL-ben, amely kétgólos hátrányból kezdi a hazai meccsét a Benfica ellen, pedig csütörtökön vezetett az idegenbeli meccsen. Az észak-angliaiak abban reménykednek, hogy telt ház előtt fogadhatják riválisukat, hiszen Portugáliába is sokan elkísérték őket. A lisszaboni csapat azonban magabiztosan tör a végső sikerre. A Fenerbahce kapott gól nélkül hozta a hazai mérkőzését, így talán a legkedvezőbb helyzetben várhatja a jövő csütörtököt, főleg mert Rómában zárt kapus meccsen lép pályára a Lazio ellen.

Európa Liga, negyeddöntő, 1. mérkőzés

Chelsea – Rubin Kazany 3–1 (F. Torres 16. perc, 70., Moses 32., illetve Natho 41. – 11-esből)

Tottenham Hotspur – FC Basel 2–2 (Adebayor 40., G. Sigurdsson 58., illetve Stocker 30., F. Frei 34.)

Benfica – Newcastle United 3–1 (Rodrigo 25., Lima 65., Ó. Cardozo 71. – 11-esből, illetve P. Cissé 12.)

Fenerbahce – Lazio 2–0 (Webó 78. – 11-esből, Kuyt 90+1.; kiállítva: Onazi – 47. perc, Lazio).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Downton Abbey
Ma, 20:30
Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkot
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...