×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
8 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Imádkoznak a szegényekért

2015.11.18 - 12:43
Megosztás:
Imádkoznak a szegényekért

Idén is imádkoznak a szegényekért és a rászorulókért november 19-én Szent Erzsébet szatmárnémeti szobránál, majd ételosztást rendeznek Szatmárnémeti négy pontján.

Árpád-házi Szent Erzsébet napja Szatmárnémetiben fogalmi szempontból lassan azonosul a szeretetszolgálat napjával. Harmadik éve gyűlnek ugyanis össze ezen a napon a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye szeretetszolgálat-csoportjai magyar szentünk szobránál a Hildegárda-templommal szembeni téren, hogy közösen álljanak ki a szegényekért és rászorulókért, hívják fel a segítségnyújtás fontosságára a figyelmet. Az imát követően az előző évekhez hasonlóan ételosztás lesz a város négy pontján.

 

Árpád-házi Szent Erzsébet a segítségnyújtás példája. Második gyermeke születése után, hálából, 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is részt vett a betegápolásban. Az éhínségek, járványok idején kinyittatta az éléstárakat, a szegényeket élelmezte, maga pedig mértéktartóan élt. Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagjaként később egyszerű, szürke köntösben járt, a szegényeket szolgálta. Legendák szólnak az életét is a segítségnyújtásért szentelő Erzsébetről, akinek a köntösében a kenyér rózsává változott, amikor férje felelősségre akarta vonni a végletekig történő adakozásért. Ezt örökíti meg a szatmárnémeti szobor is, amely a Szent Erzsébet-napi rendezvény központi helyszíne lesz idén is.

Délután két órakor kezdődik ott a megemlékezés, amelyen Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök is részt vesz, és szól a szeretetszolgálat fontosságáról. Vers hangzik el, rózsákat helyeznek el a szobor talapzatán, majd együtt imádkoznak a szegényekért. Az eseményen részt vesznek az egyházmegyei szeretetszolgálat csoportok képviselői, de meghívnak mindenkit, aki jelenlétével ki szeretné fejezni együttérzését, közösségvállalását a rászorulókkal.

A rendezvény azonban idén sem ér itt véget, az egyházmegyei Caritas szervezet ezt követően a 14-es lakónegyedbe, a Neajlov sétányra megy; a Máltai Segélyszolgálat Szatmári Kirendeltsége az Ostrovului utcai szociális tömbházakhoz; az egyházmegyei kórházpasztorációs iroda munkatársa, az önkéntes beteglátogatók, a pasztorális iroda képviselői, a Piarista nővérek, a plébániai szeretetszolgálat tagok és az egyházmegye börtönlelkészséggel megbízott papja a Ion Ghica utcai szociális tömbházakhoz; a Boldog Scheffler János Központ munkatársai pedig a Toamnei utcára, meleg ételt osztani. Így — imával és tevékeny segítségnyújtással — lesz idén is teljes a szegények felé történő odafordulás, amely az év ezen a napján nyilvánosan történik, a közvélemény figyelemterében, a jelzés és példamutatás szükségessége miatt.