Információ a kertkapunál 4.

Meséltem a múltkor, Mariskám, az Ulrikot, a kis svéd gyereket. Hát az olyan érdeklődő volt, hogy csuda. Mindent kinyitott, megnézett, megkérdezett, a telefonjával lefényképezett. Minap a Hajnikát találom a kertben, a kis feneke a levegőben, a feje a fűben, kezében a telefonja — azt mondja, okos a telefon —, és mozdulatlanul figyel. Nem szóltam, csak vártam, és amikor felállt, kérdeztem, hogy mit csinál. Hát mutatja, hogy egy csomó fényképet csinált egy kis bogárról, amelyik felmászott egy fűszálra, és nézelődött jobbra-balra. Mondtam Hajnikámnak, hogy jöjjön be hozzám, és mutatok én neki fényképeket. Elővettem a régi albumokat és lapozgattunk. Hát nem fogja elhinni, Mariskám, hogy milyen érdeklődéssel nézte a gyerek a régi homályos képeket és hallgatta történetüket. Amikor meglátott engem valamikor a harmincas években a Lukácsovicsnál vásárolt kékfestő ruhámban, a Mertz-féle üzlet előtt a barátnéimmal, vagy a Berky-cukrászda előtt a Boronkai Bözsi boltjában vásárolt kalapban, úgy felindult, hogy ugrált körülöttem mondván, hogy azonnal menjünk venni neki is olyat. Kivettem egy-egy képet és mutattam, hogy a hátlapján a pecséten Aszódi-fotó meg Szécsen-fotó, 1931 meg '32 van. Teljesen elkámpicsorodott, hogy akkor hogyan lesz neki kékfestő ruhája. Ugrott egyet a kis agya, és kérdezte, hogy Anyjáéknak nincs-e ilyen albuma? Küldtem, hogy kérdezze meg tőlük. A menyem éppen jött haza az irodából, amikor Hajnika lerohanta a kérdéseivel. El lett hajtva az apjához, hogy az majd elmondja… El is mondta este a Gézám a „jányának”, hogy az ötvenes években nem volt szabad fényképezni csak egyeseknek, legfeljebb kirándulásokon vagy strandon, mutatott is egy-két képet Herkules-fürdőről vagy Büdössárról, de album, az nem volt a fiókjában. Esküvői képek, görög oszlopra támaszkodó mentés kackiás bajszú gazdálkodó vagy a falra, keretbe való páros fénykép az már nem volt akkor divatban. Hát csak jön hozzám a Hajnika, gondterhelten, majd elbotlik a rongyszőnyegben, és kérdi: az ő fényképei, ott a telefonban, meg a laptopon csináltak, hogy fognak albumba kerülni, mert amiket két hete csinált a rokongyerekekről, már nem is találja, meg a pulikutyaképe sincs meg… Nem tudtam mit válaszolni. Tudja, Mariskám, az a szomorúság a kis képén megindított rendesen. Másnap elmeséltem a Gézának a dolgot és tudja, Mariskám, mindig rendes gyerek volt a Géza, ha pajkos is — estére vett a „jánynak” egy kis fényképnyomtató valamit. Akkorka, mint a bibliám, az egyik oldalon belemegy a papír, a másik oldalon meg lassan kimászik a fénykép. Vett hozzá a Géza három csomag papírt is, hogy ne kellessen rászólni a Hajnira a spórolás miatt. Mariskám, látott volna boldogságot azon a kis arcon... Megmaradnak a kis barátok, a bogarak a fűszálon, a felhők és talán az öreg nagyanyja is...

Szerémy Péter