×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Informatikából jeles

2014.03.19 - 09:38
Megosztás:
Informatikából jeles

Kovács Tamás, Demeter Csaba tanítványa 7. helyezést ért el a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny nemzetközi szakaszán.

Kitűnő eredményt ért el a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny nemzetközi szakaszán Kovács Tamás, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X. B osztályának diákja, aki a rangos vetélkedőn — melyre több mint 90-en érkeztek Magyarországról és a határon túlról — 7. helyezést ért el. Mint megtudtuk, a Budapesten tartott megmérettetésre öten jutottak tovább, ezek között viszont volt olyan diák, aki inkább a romániai országos tantárgyversenyen való szereplést választotta — ez utóbbi idén ugyanis egyazon időpontban lett megszervezve a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Versennyel. Amint Kovács Tamás, Demeter Csaba tanítványa lapunknak elmondta, az idei verseny feltételei kedvezőek voltak számára, és sokat segített, hogy vizsga közben egy on-line felületen ellenőrizni lehetett, hogy az elért kidolgozottsági szinten épp hány pont járna a munkáért. Megtudtuk, a 7. helyezéssel a kölcseys diák elnyerte a jogot arra, hogy részt vegyen abban a válogató versenyben, melynek során eldől, ki lesz az a négy diák, aki Magyarországot képviseli a nemzetközi informatikai versenyen. Demeter Csaba elmondta, sajnálatos módon csak a válogatón való részvételre nyílik lehetőség, a nemzetközire kijutó csapatban egyelőre nem szerepelhet határon túli diák még akkor se, ha megvan a magyar állampolgársága. Hozzátette: jelenleg keresik a megoldást arra, hogy ha a 13 versenyző közül Kovács Tamás bekerül az első négy közé, mégiscsak legyen lehetősége a nemzetközin való részvételre.