×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
12 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Interaktív előadás a család szerepéről

2018.03.06 - 08:31
Megosztás:
Interaktív előadás a család szerepéről

Vasárnap a Pettyéni Református Egyházközség gyülekezeti termében a szokásos istentiszteletet követően Fleisz Kinga pszichológus tartott interaktív előadást az egyházközség híveinek. Genda Szabolcs Árpád helyi lelkipásztor hirdette az igét.

Genda Szabolcs Árpád pettyéni református lelkipásztor Máté evangéliumának 16. részére építette igehirdetését, ami a hitvallásról szólt. Hangsúlyozta a hit megvallásának a fontosságát, utalva arra, hogy a hit nem magánügy, a hitet meg kell vallani a világ és a keresztény közösség előtt. Hangsúlyozta, hogy sosem volt még ilyen nagy szükségük az embereknek a hitre, mint ma.

Egy évvel ezelőtt volt már egy beszélgetés a Pettyéni Református Egyházközség gyülekezeti termében Párválasztás, párkapcsolat, házasság, család címmel, ennek a témának a mélyebb elemzését végezte el vasárnap ugyanebben a teremben Fleisz Kinga pszichológus. A népes hallgatóság számára feltette a kérdést, hogy melyik az az öt szó, ami eszükbe jut, amikor a családra gondolnak, ugyanis ez az öt szó határozza meg, hogy mennyire élnek boldog családi életet. Egy pár, amely családot akar alapítani, addig egymástól különálló, sok mindenben eltérő életet él. Első látásra a fizikai hatások gyakorolnak befolyást rájuk, de nagyon fontosak az érzelmi összetevők is. Mind fizikailag, mind érzelmileg különbözünk egymástól, de ott vannak a szociális összetevők, itt fontos az, hogy ki hogyan viszonyul a másik emberhez, milyenek a szokásai. Mindezek mellett az is meghatározó, ki hogyan gondolkodik. Mindenki számára más az, ami fontos, másképp lát dolgokat, és másképp dönt azokról. Mindenki csak arra tud figyelni, ami megvan benne. Akiben nincs jó érzés, az nem látja a másikban a jót, s ha túlsúlyban vannak a negatívumok, akkor a másikban is azokat keresi. A legfontosabb két ember életében a spirituális összetevő, az, hogy milyen a hitvallásuk, milyen érzelmi és értelmi képességeik vannak. Amikor egy gyerek megszületik, átveszi a szülei tulajdonságait, ezért fontos, hogy a szülők olyanok legyenek, amilyennek a gyerekeiket nevelni akarják. A legeredményesebb tanulási forma az utánzás. Amikor két fiatal házasságot köt, akkor lesz belőlük boldog pár, ha képesek egy szintre hozni az elvárásaikat. Mindkét félnek igyekeznie kell olyanná válni, amit ő maga a másik félben kedvel. Az együtt töltött minőségi idő segít abban, hogy egymáshoz hasonlóvá váljanak. A párok meg kell ismerjék, hogy ki miben hisz. Ez akkor lehetséges, akkor könnyebb, ha használható mintát és képességeket hoznak magukkal otthonról. Ha két szülő hasonlóképpen gondolkodik, akkor hasonlóképpen nevelik a gyerekeiket. Nagyon fontos, hogy kialakuljon a férj és a feleség hasonló gondolkodása, mutatott rá a pszichológus. Fleisz Kinga kiemelte, hogy az utóbbi időszakban kezd kialakulni az a trend, hogy a gyerek vezeti a családot, ami hosszú távon nem vezet jóra. Ilyen esetekben a szülők ereje kevesebb, mint a gyereké. Itt probléma van a szülői mintával, aminek a következményei a gyerekre fognak kihatni. A gyerek számára nagyon fontos, hogy milyen családban nevelkedik. A családtagok tükröt tartanak egymásnak. Ha a férj nem bánik jól a feleségével, az azt jelenti, hogy a feleség nem bánik jól önmagával. A szeretetnek egyszerre kell ki- és befelé áramolnia. Ha valakinek nem tetszik az, amit a tükörben lát, nem a tükröt kell megváltoztatnia, hanem önmagát. A továbbiakban Fleisz Kinga arra a kérdésre kereste a választ, hogyan tudnak fejlődni azok, akik rossz mintát kaptak a szüleiktől. Ha valamit nem tudunk, az nem baj, akkor lesz baj, ha holnap vagy holnapután sem fogjuk tudni — mutatott rá. Meg kell találni a probléma megoldásának a lehetőségét. Nagyon fontos a problémák megbeszélése. Minden ember csak azt tudja átadni, ami benne van. A párkapcsolatok akkor vezetnek hosszan tartó boldogsághoz, ha a felek képesek legyőzni a különbségeket. Nincs olyan konfliktus, amit nem lehet megoldani, ha a felek tudnak alkalmazkodni és meg tudnak erősödni a jóságban — szögezte le a pszichológus.

 

Elek György