Iohannis kinevezte a szociáldemokraták miniszterjelöltjeit
Utoljára módositva: 2019-02-22 11:24:03

Aláírta Klaus Iohannis román államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) két új miniszterjelöltjének kinevezését csütörtök este, ezzel lezárult a bukaresti kormány átalakítása körüli, három hónapja húzódó politikai válság.

 

A PSD kedden jelölt új tisztségviselőket az államfő által következetesen elutasított miniszterjelöltek helyett. A miniszterelnök-helyettesi tisztséggel együtt járó regionális fejlesztési minisztérium élére Daniel Suciu, a szociáldemokraták képviselőházi frakcióvezetője, a közlekedési tárca élére pedig Razvan Cuc képviselő, a tárca 2017-ben lemondatott korábbi vezetője kapott kinevezést.

A PSD-vel nyílt konfliktusban álló, a kormányt rendszeresen bíráló jobboldali elnök a tárcák élén álló ideiglenes miniszterek mandátumának utolsó napján hozta meg döntését. A román alkotmány szerint egy megüresedett miniszteri posztot legfeljebb 45 napig tölthet be ideiglenesen egy másik kormánytag. A regionális tárcát Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, a közlekedési minisztériumot Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter vezette eddig ideiglenes mandátummal.

Romániában november óta húzódott a kormányátalakítás körüli politikai csatározás. A PSD nyolc poszton akart váltást, de Iohannis csak hat miniszterjelöltet iktatott be, kettőt elutasított, majd amikor a kormányfő helyettük két újabb jelölttel állt elő, az elnök elnapolta

a döntést arra hivatkozva, hogy a PSD túl sűrűn váltogatja minisztereit. Viorica Dancila miniszterelnök az alkotmánybíróság elé vitte az ügyet, amely megállapította, hogy Iohannis alkotmányos konfliktust idézett elő a kormányátalakítás hátráltatásával, és előírta számára, hogy adja ki az elnöki rendeletet a lemondott miniszterek felmentéséről.

A taláros testület azonban azt már nem írta elő Iohannisnak, hogy el kell fogadnia a kormányfő jelöltjeit, így az – év végi elnökválasztásra készülő, magát a kormánypárt egyedüli hatékony ellensúlyaként megjelenítő – államfő megtehette, hogy következetesen elutasította Dancila jelöltjeit. A történet legfőbb vesztese a PSD egyik kulcsemberének számító Lia Olguta Vasilescu PSD-alelnök, akit a kormányátalakítás során Iohannis felmentett a munkaügyi minisztérium éléről, de sem a közlekedési, sem a regionális fejlesztési tárca élére nem volt hajlandó kinevezni.

A válságnak a PSD most már akár presztízsveszteség árán is véget akart vetni. Hogy megkímélje pártját az egyértelmű meghátrálás látszatától, Vasilescu önként visszalépett a jelöltségtől, ezért volt “kénytelen” a PSD új miniszterjelölteket javasolni a két megüresedett tárca élére.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. március 25.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 40 dkg spenót (fagyasztott) bors só fokhagyma 4 dkg vaj 4 dkg liszt 7,5 dl tej szerecsendió ...