Iohannis stratégia kidolgozását sürgeti
Utoljára módositva: 2019-06-02 12:34:21

Sürgősen ki kell dolgozni egy stratégiát a szélsőséges időjárási jelenségek következményeinek megelőzésére – jelentette ki szombaton Klaus Iohannis államfő annak kapcsán, hogy Prahova megyében négy gyereket elsodort az ár.

“Az államfő ‘mély megrendüléssel’ értesült annak a Prahova megyei családnak a tragédiájáról, amelynek házát elsodorta a víz, és három gyerek meghalt, a negyediket pedig eltűntnek nyilvánították, és együttérzését fejezi ki az árvíz sújtotta területek lakóival” – írja az Államelnöki Hivatal által az AGERPRES hírügynökségnek küldött közleményben.

Klaus Iohannis felkéri az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a támogatásra szoruló emberek megsegítésére.

“Ez a dráma, sajnos nem egy egyedülálló eset, erős jelzés, hogy sürgősen szükség van olyan stratégiák kidolgozására, amelyek a lehetőségekhez képest megelőzik a szélsőséges időjárási jelenségek következményeit, és azonnali cselekvési terveket kell kidolgozni azokra az esetekre, amikor ezek mégis bekövetkeznek’- fogalmaz a közlemény.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...