Iordănescu lehet a kapitány, Bikfalvit is meghívta
Utoljára módositva: 2014-10-26 17:39:47

A román labdarúgó–válogatott korábbi sikeres szövetségi kapitánya, Anghel Iordănescu lehet ismét a „trikolór”-ok vezetője, amennyiben a román szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága jóvá hagyja hétfőn Răzvan Burleanu javaslatát.

Bikfalvi Erik

A FRF–elnök ugyanakkor arra kérte Iordănescut – aki jelenleg a szövetség technikai igazgatójaként dolgozik –, hogy nevezze meg a román idegenlégiósoknak, akik meghívást kaphatnak az északírek elleni november 14-i hazai Európa–bajnoki selejtezőre. Köztük szerepel az ukrajnai Volyn Lutszkban játszó nagykárolyi Bikfalvi Erik is, illetve az angol Southampton szatmárnémeti születésű hátvédje, Florin Gardoş.

Iordănescu egyébként 1993–1998, illetve 2002–2004 között irányította a válogatottat, amelyikkel 1994-ben az egyesült államokbeli és az 1998-as franciaországi világbajnokságokra, illetve az 1996-os angliai Európa–bajnokságra is kijutott a román válogatottak. 94-ben a 6. helyen zárt az együttes, Gheorghe Hagi pedig bekerült a vb álomcsapatába.

Burleanu hétfőn 17 órakor, egy sajtótájékoztató keretében nevezi meg a szövetségi kapitányt és stábját. A FRF-elnök Iordănescu segédjeinek Viorel Moldovant, Daniel Isăilát és Ionuţ Badeát javasolta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
A Grincs
Ma, 15:00
Az Illumination nyolcadik egészestés animációs filmje A GRINCS, amely Dr. Seuss közkedvelt karácsonyi klasszikusa alapján készült. A Grincs egy cinikus, zsémbes zöld szőrmók története, aki el akarja lopni a karácsonyt, ám végül egy kislány őszinte ünnepi lelkesedése szívhez téríti. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről. A Grincs magányosan éldegél barlangjában a Kobak hegyen, egyetlen társasága hűséges kutyája, Max. A barlang tele van mi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A karácsony mentőakció
Ma, 16:40
Amikor az összes manó megbetegszik, a Mikulásra hárul a feladat, hogy a békés karácsony ünnepek érdekében gyógyírt keresve körbeutazza a Földet. Egy szerencsétlen landolást követően Párizsban találja magát, ahol nem egészen úgy működnek a dolgok, mint otthon, Lappföldön. Szerencséjére egy kedves család a segítségére siet, így talán még nincs veszve az idei karácsony.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ragadozó városok
Ma, 20:30
Évezredekkel azután, hogy a civilizációt elpusztította egy kataklizmikus esemény, az emberiség alkalmazkodott a körülményekhez, és új életmódot fejlesztett ki. Hatalmas mozgó városok róják a föld felszínét, és könyörtelenül vadásznak a kisebb városokra. Tom Natsworthy, aki a mozgó London város egyik alsó soráról származik, találkozik a veszélyes szökevénnyel, Hester Shaw-val, és kisvártatva a saját életéért kell küzdenie... A két ellenlábas, akiknek sosem kellett volna találkozniuk, váratlanul s
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 13.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...