Iskolatáska-törvény

Egy liberális párti (PNL) képviselő tíz napja törvénymódosítási tervezetet iktatott a képviselőház állandó bizottságánál. Ovidiu Raeţchi azt szeretné, ha törvény szabályozná, mekkora lehet az iskolatáskák súlya. A tanulók súlyának tíz százalékában limitálná ezt a képviselő, például a 7–11 éves korosztály hátizsákja nem lehetne három kilónál nehezebb. Túlzásnak tartok törvényben szabályozni egy ilyen dolgot, ami egyszerűbben megoldható lenne a gyakorlatban jogszabály nélkül is. Két félévre van osztva a tanév, két kötetre kellene osztani a tankönyveket is, és ha a füzetektől eltekintünk, máris feleződne az iskolatáskák súlya.

Ehhez képest a képviselő abban látja a megoldást, hogy az amerikai iskolák mintájára a romániaiakban is legyenek szekrények az iskolai folyosókon, ahol tárolhatják a felesleges könyveiket, felszereléseiket, füzeteiket a diákok. Más se kell az iskolákba, mint szekrény, miközben amúgy is nagy a zsúfoltság, meg nincs az államnak pénze normális diákétkeztetésre sem, nemhogy bebútorozni az iskolafolyosókat.

Fontos lenne tudni azt is, kit büntetne a törvény, ha nem lesz betartva a szabály, Raeţchi tervezetéből ez nem derül ki. A pedagógust, aki az órarend amúgy is bonyolult összeállításakor nem figyelt arra, hogy a diáknak épp az iskolai szekrényben van-e az aznapra szükséges könyve, vagy otthonról kell behozza ugyanaznap a román, a történelem- meg a matekkönyvet? Vagy a szülőt büntetné, mert ő pakolta be a táskát? Vagy a tankönyvnyomda ügyvezetője lesz majd a ludas, mert nyomtathatta volna vékonyabbra is az illető kötetet, netán a kiadófelelős? És mi lesz, ha 18 évnél idősebb túlpakolt táskájú diákról van szó, aki már maga is felelős a tetteiért? És hogy ellenőriznék a táskák súlyát? Lenne mérleg az ajtóban, és a portás felírná a nevét annak, aki nehezebb táskával jött, mint szabad lett volna, majd jelenti az igazgatónak?

Miért nem lehet egyszerű és hatásos választ adni egy ilyen létező, de korántsem törvényszintű megoldást igénylő jelenségre? Miért kell minisztériumi szintről törvényhozói szintre emelni egy gyakorlati kérdést, miért kell újabb kiadásokba fullasztani az amúgy is kongó tanügyi kasszát ahelyett, hogy magát a jelenség okát szüntetnénk meg praktikus formában kiadott tankönyvekkel?