Ismeret és bizalom – ennyi a hit

A reformáció a mi igehirdetésünk, mert az egyház mi vagyunk, s nem csak a templomban, de mindennapi életünkben – hangzott a jubileumot ünneplő Ugocsai Presbitertalálkozó különleges előadásán.

A kis ékszerdoboznak is beillő, majd' 300 éves túrterebesi református templomban gyűltek össze azok, akik id. Fodor Lajos egykori halmi lelkipásztor megfogalmazásában „a lelkipásztor munkatársa, segítője, együtt hordozzák a munka terhét s példaképei a nyájnak”, azaz a presbiterek, lelkipásztorok és gyülekezeti tagok vasárnap délután, a jubiláló Ugocsai Presbitertalálkozón. Tizenöt éve, hogy a néhai Ugocsa öt gyülekezetének lelkipásztora „gondolt egy nagyot” s ötletük nyomán létrejött az Ugocsai Presbitertalálkozó — hogy ápolják az összetartozást és egymásrautaltságot, s a mindig más gyülekezetben sorra kerülő, közös ima után a gondokat, problémákat együtt vitassák meg, együtt keressenek megoldásokat és erősítsék egymást. Az elmúlt másfél évtized alatt „Sok minden változott, lelkipásztorok jöttek, mentek, de egyvalami megmaradt: a találkozás vágya. Mert jó találkozni, beszélgetni, együtt imádkozni. Örüljünk egymásnak és adjunk hálát Istennek, hogy az Ő kegyelméből ma itt lehetünk.” — fogalmazott a házigazda Kala Noémi, a közel 130 lélekszámú túrterebesi és túrterebeshegyi gyülekezet lelkésze. „Sokszor csak annyit kellene mondanunk: bocsáss meg nekem, amiért megbántottalak — de olyan mérhetetlenül nehéz ezt kimondani. És mégis: azt könnyebb-e mondani, hogy 'megbocsájtattak neked a te bűneid', vagy azt: 'vedd fel a te nyoszolyádat és jár'? A hit egyedül, ami erőt ad; erőt ad itt az Ugocsában is mindennapi feladataink megharcolására. És milyen jó, ha Krisztus látja: a hitben egyek tudunk lenni, az ige eggyé tud formálni bennünket.” — mondta ünnepi prédikációjában Szilágyi István Róbert dabolci lelkipásztor, igehirdetését Márk evangéliuma második fejezetének verseire alapozva — arra a történetre, amelyben a sokaságtól körülvett Jézushoz egy béna embert vittek, s mivel nem tudtak a közelébe férkőzni, megbontották a háztetőt s azon keresztül eresztették le a bénát ágyával együtt Jézus elé. „Hogyan térünk ma haza otthonainkba a jubileumi Ugocsai Presbitertalálkozóról? Mint akinek Krisztus mondhatja, mint egykor Kapernaumban a bénának, látom a te hitedet, vagy mint aki csak templomban volt és még egy történelmi előadást is meghallgatott?” — firtatta a prédikátor, Boros Gergely Még egy reformációt! című versének soraival zárva igehirdetését.

A vers nem csak az imádság szavait képezte, de egyfajta összekötőkapocs, vagy ha úgy tetszik felvezető volt Póti Eduárd a fél évezredes reformációról szóló, nagyszerű, sokszor humoros, sokszor húsba vágó kérdéseket feszegető előadásához — arról a sikertörténetről, amely fenekestől felforgatta az egész világot. „Ötszáz évvel ezelőtt kezdődött a történet: egy ember kiszegezett egy darab papírt egy kapura — és elindult az a folyamat, amit reformációnak nevezünk. De miről is beszélünk, amikor reformációról beszélünk? Mert a reformációt számtalan formában próbálták már megmagyarázni, és a bőség zavaraként annyiféle válasz is született. Hitújítás, egyházat megújító tevékenység, vallásos köntösbe bújtatott antifeudális mozgalom — de nem csak új egyház született, ahnem megváltoztatta a társadalmi-politikai rendet, a tudományokat, magasabb szintre emelte Európát. Persze nem egyik percről a másikra tette, volt rá 500 éve. Ezt a sikertörténetet ünnepeljük ma, 2017–ben.” — magyarázta a nem történelemtanárként, és nem is iskolaigazgatóként, hanem egyszerű emberként, a közösség egy tagjaként érkezett Póti. Szavai nyomán a sablonostól eltérő megvilágításban jelent meg a maximalista, „hibbant ács”, azaz Luther Márton, X. Leó és a búcsúcédulái, az alapjában egyszerű, bűnös és esendő emberek, ám mégis különleges reformátorok, a gályarabok – s feltevődött a kérdés: nekem ma van-e olyan hitem, hogy mindent, szó szerint mindent vállaljak reformátusságomért?

„Mi a szép a reformációban 500 év után is? Mindig képes megújulni és mindent tálcán kínál, csak el kell fogadni. A reformáció a mi igehirdetésünk, mert az egyház mi vagyunk, s nem csak a templomban, hanem mindennapi életünkben. S azért ért meg 500 évet, mert mindig volt, aki képviselje – azért pedig mi felelünk, hogy újabb 500 év múlva lesz-e itt református magyar közösség, aki tud ünnepelni.” — fogalmazott. A találkozó jó hangulatú, estébe nyúló szeretetvendégséggel zárult.

Szabó Kinga Mária