Ismét a román állam tulajdonába kerül a mangaliai hajógyártó vállalat
Utoljára módositva: 2018-03-22 17:02:07

A korábban privatizált Santierul Naval DMHI Mangalia nevű mangaliai hajógyártó vállalat ismét a román állam ellenőrzése alá kerül, miután Bukarest megállapodott a felekkel, hogy 51 százalékra növeli részesedését a vállalatban.

A megállapodást a román gazdasági minisztérium jelentette be csütörtökön, amely eddig a részvények 49 százalékát birtokolta. A dél-koreai Daewoo 1997-ben vásárolta meg a cég 51 százalékát és tavaly eladta részesedését a holland Damen Shypyards Groupnak, amely 26 millió dollárért kínált a részvényekért. A román versenytanács ugyan jóváhagyta a tranzakciót, de januárban a román kormány jelezte, élni kíván elővásárlási jogával, így a dél-korai és a holland vállalat közötti tranzakciót nem véglegesítették.

A mostani megállapodás szerint a holland vállalat ingyen átad 2 százalék részvényt a román államnak, így a Santierul Navalnak 51 százalékos részvénypakettje lesz, a hollandok 49 százalékkal maradnak. A megállapodásról egyéb részleteket nem közöltek.

A minisztérium megállapította, az elmúlt 28 évben először fordul elő, hogy a román állam egy privatizált stratégiai ipari létesítmény fölött ismét átveszi az ellenőrzést. Ezt azzal indokolták, hogy többségi tulajdonosként hatékonyan védeni tudják a román állam érdekeit és a magasan képesített munkaerőt, amely a hajógyárban dolgozik.

A Fekete-tenger partján levő üzem alkalmazottai szerdán Bukarestben tüntettek az újraállamosításért. Ők amiatt elégedetlenek, hogy a vállalat anyagi helyzete cseppet sem rózsás, hiszen a 2700 dolgozót foglalkoztató gyár 2009 óta 600 milliárd euró adósságot halmozott fel, a helyzetét nehezíti, hogy nincsenek megrendelései.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Jönnek a kacsák
Ma, 15:00
A megrögzött szeleburdi agglegény lúd miatt - aki inkább légi akrobatikát gyakorol ahelyett, hogy a többiekkel készülne a vándorlásra - két kiskacsa elszakad csapatától. Habár a bájgúnárnak semmi kedve, hogy segítsen a két kiskacsának visszatalálni a csapatához, egy véletlen folytán megsérül, így a kacsákkal marad. A furcsa trió nekivág egy veszélyekkel teli útnak, hogy még az első hó megérkezése előtt biztonságos búvóhelyet találjanak.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
România neîmblânzită
Ma, 16:45
Dokumentumfilm.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Rampage - Tombolás
Ma, 18:35
Davis (Dwayne Johnson) nagy tudós, és van egy jó barátja: egy intelligens gorilla, George. Csakhogy egy rosszul sikerült genetikai kísérlet következtében az addig barátságos emberszabású durván átalakul: dühöngő szörnyszülötté válik, aki elhagyja szeretett otthonát, a laboratóriumot, és hosszú útra indul Észak-Amerikán keresztül: de akármerre jár mindenütt tombolás és rombolás jelzi a nyomát. A gazdája szeretné hazavinni régi kedvencét, ezért egy másik - szintén bogaras - tudós segítségével kikí
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Éjjeli napfény
Ma, 20:35
A rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét - amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak. Egyik este Charlie (Patrick Schwarzenegger) is felfigyel rá, akit Katie évek óta titokban csodál a szobája ablakából. A fiatalok pillanatok alatt egymásba szeretnek,
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hova kirándulsz legszívesebben?
A megye összes kirándulóhelyét ismerem már
A szomszédos megyékbe szívesen járok el hétvégente
Az országban számos kirándulóhelyet felkerestem már
Kirándulni nem szoktam, inkább nagyobb nyaralásra ruházok be
Nem szeretek kirándulni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...