Ismét Băsescu fejét akarják
Utoljára módositva: 2014-06-26 09:33:26

Lemondásra szólította fel a parlament Traian Băsescu államelnököt a testvérét érintő korrupciós ügy miatt. Az államfő a botrány kirobbanása után elmondta, nem mond le államelnöki tisztségéről.

A kétkamarás törvényhozói testület együttes ülésen fogadta el politikai nyilatkozatát, amely jogi értelemben nem kötelezi az államfőt távozásra. A dokumentumot 344 vokssal szavazták meg, tizenhét tartózkodás mellett. Ellenszavazat nem volt. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) saját törvényhozói lelkiismeretére bízta álláspontjuk kialakítását, mert Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint egyelőre nincsenek olyan bizonyítékok, amelyek Băsescu bűnösségére vagy felelősségére utalnának. Hozzátette, nem szabad, hogy ez az ügy politikai háborúvá fajuljon, négy hónappal Băsescu államfői mandátumának a lejárta előtt. A nyilatkozat szövege megállapítja, Traian Băsescu „többet nem méltó arra, hogy biztosítsa az elnöki tisztség tekintélyét, függetlenségét és legitimitását”, ezért felszólítja, hogy „azonnal mondjon le az ország államelnöki funkciójából”. A nyilatkozat úgy érvel, hogy Băsescu családi ügye „súlyosan és helyrehozhatatlanul” érintette az államelnöki intézményt. Megállapítják, az államelnöknek kell szavatolnia az igazságszolgáltatás tekintélyét és függetlenségét, az ügy révén pedig hazánk hitele csorbult, és megkérdőjeleződött Románia erős és megbízható partneri státusa. Hozzátették: ahhoz, hogy Románia hozzájárulhasson a térség stabilitásához és biztonságához, elengedhetetlenül szükséges, hogy az állam képviselete erős intézményeken alapuljon, amelyekre nem vetül a szervezett bűnözéssel való kapcsolat gyanújának árnyéka sem. Mircea Băsescut, az államelnök öccsét pénteken helyezték előzetes letartóztatásba, miután a korrupcióellenes ügyészek befolyással való üzérkedéssel gyanúsítják. Állításuk szerint az államfő öccse egy, a titkosszolgálatok látókörében lévő bűnszövetkezet vezetőjének, Sandu Anghelnek a családjától fogadott el 250 ezer euró kenőpénzt, hogy közbenjárjon testvérénél az akkor előzetes letartóztatásban lévő Anghel börtönből való szabadon engedéséért vagy enyhébb börtönbüntetés kieszközléséért. Anghelt májusban ítélték el csaknem kilenc év szabadságvesztésre. Băsescu elhatárolódott testvérétől és az ügytől, már a hét elején leszögezte, hogy ártatlan, és kijelentette: a politikai nyilatkozat elfogadása következtében nem fog lemondani.

Nem tájékoztatták

A Román Belföldi Hírszolgálat (SRI) nem tájékoztatta Traian Băsescu államelnököt arról, hogy öccse, Mircea Băsescu közeli kapcsolatba került egy alvilági személlyel, akinek bűnözői tevékenységét már 2001 óta figyelte a hírszerzés — ezt maga a SRI igazgatója, George Maior jelentette ki. A belföldi hírszerzés vezetőjét a parlament titkosszolgálatokat felügyelő szakbizottsága hallgatta meg a Băsescu körül kirobbant korrupciós botrány kapcsán. Maior kijelentette, hogy az államfő igazat mondott, amikor azt állította, nem tájékoztatta őt a hírszerzés arról, hogy testvére szoros kapcsolatba került négy évvel ezelőtt Sandu Anghel kétes hírű alvilági személlyel. Sandu Anghel — akit Bercea Mondialként is emlegetnek — ellen több tucatnyi bírósági eljárás indult. Egy szegény roma családból származik, rendszerváltozás után jelentős, de kétes eredetű vagyonra tett szert. George Maior szerint Anghel és cégeinek tevékenysége már 2001-ben a titkosszolgálat látókörébe került.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Épouse-moi mon pote
Ma, 21:45
Yassine, a fiatal marokkói diák Párizsban tanul építészetet. Egy szerencsétlen eseményt követően Yassine elmulasztja az egyik vizsgáját, így elveszíti vízumát. Hogy gyorsan megoldást találjon a kialakult problémára összeházasodik legjobb barátjával. A gond csak az, hogy a nyakukra mászik egy ellenőr, aki a házasság valódiságát hivatott kivizsgálni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 12.
Szereti, ha elismerik érdemeit, márpedig kedvese most annyira a saját problémáival van elfoglalva, hogy nem értékeli kellőképpen az Ön eredményeit.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...