×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Ismét drámáztak idehaza a lányok

2017.12.28 - 23:52
Megosztás:
Ismét drámáztak idehaza a lányok

Zsinórban második hazai meccsét nyeri meg hazai pályán a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata úgy, hogy a ráadás öt percre is szüksége van a két pont begyűjtéséhez. Ezúttal a temesváriak izzasztották meg Marius Dobă tanítványait.

Őrzi dobogós helyét a Nemzeti Liga táblázatában a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata, viszont ehhez ismét negyvenöt percnyi játékra volt szüksége, ugyanis a csütörtöki, Temesvári SCM elleni bajnokit megint csak a ráadásban tudta megnyerni.

Jól kezdett a VSK, hiszen Maegan Conwright triplájára Taneisha Harrison hasonló választ adott, majd a szatmáriak amerikai játékosának újabb pontjaival a 3. percben a vezetést is átvették a hazaiak (8–5). Andra Mandache keze kétszer is elsült távolról, és a VSK lassan kilenc pontot tett a két csapat közé (20–11). A második negyedben viszont egyre többet hibázott Marius Dobă edző együttese támadásban, és ez felhozta az ellenfelet. A védekezőjáték viszonylag jól ment, így a 17. percben még csak négy pontra sikerült feljönnie a temesvári csapatnak (31–27), a szünetig viszont már csak két pont maradt a VSK előnyéből (37–35).

Mandache triplával indított, amire Brosovszky-Boriga Mónika hasonló „választ” adott, de a folytatásban beindult a VSK-gépezet: Harrison is dobott egy triplát, majd Porchia Green távoli találata a 24. percben tizenegyet tett a két csapat közé (51–40). Viszont amikor már úgy tűnt, hogy sínen van a csapat, ismét beütött a krach: rengeteg volt a hiba támadásban, de a védekezés is akadozott. A temesváriak veteránja, Brosovszky-Boriga három pontra hozta fel a vendégcsapatot a 27. percben (56–53), így a VSK-nak semmi oka nem lehetett a lazításra. Mandache és Green pontjai kis időre távol tartották a vendégeket, de az utolsó másodpercben Arlene Lloyd és Conwright mínusz egyre hozták fel csapatukat (60–59).

Ráadásul az utolsó negyedet az ellenfél kezdhette, de elhibázta a támadását, így nem sikerült a vezetést is átvennie. Közel két percig viszont egyik csapat sem talált be, hatalmas volt a nyomás mindkét oldalon. A 32. percben Green cserét kért, miután kapott egy erős ütést a kezére, és ez döntő pillanat lehetett a mérkőzésen. Egy perccel később Conwright egyenlített (64–64), majd Harrison duplája és Mandache ötödik triplája kicsit lenyugtatták a kedélyeket (69–64), mindaddig, amíg túloldalt Ramona Filip és Conwright visszahozták a játékba a SCM-t (69–69). Sőt, a 37. percben Conwright is megszerezte az ötödik tripláját, és a Temesvár már öttel vezetett (70–75). Drámai volt a hajrá, Harrison ugyanis az utolsó huszonkét másodpercre visszahozta kettőre a VSK-t (75–77), majd Marina Solopova szabaddobásaival 6 másodperccel a vége előtt egyenlített a szatmári csapat (77–77), és ezzel le is járt a rendes játékidő.

Akárcsak másfél héttel ezelőtt, a kolozsváriak elleni meccsen, ismét következhetett az ötperces ráadás. Green meggyógyult, és ezt jelezte is egy triplával, majd Harrison pontjaival negyven másodperc után öttel vezetett a VSK (82–77). Az ellenfél ezután kétszer is feljött mínusz egyre (82–81, 84–83), de jobban bírta a gyűrődést a szatmári csapat, amely végül megszerezte idénybeli nyolcadik bajnoki győzelmét.

Jövő szombaton Marosvásárhelyen folytatja a szereplését a VSK, addig is: boldog új évet, lányok!

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 12. forduló

Szatmárnémeti VSK – Temesvári SCM 91–86 (21:13, 16:22, 23:24, 17:18, 14:9).

VSK (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Harrison (28/8/5), Green (8/7/8), Sfîrlea (0/2/1), Mandache (27/6/2), Miller (8/7/2), Lazăr (7/1/1), Uiuiu (0/1/3), Solopova (13/5/5).

SCM (pontok száma/lepattanók száma/gólpasszok): Ardelean (4/2/2), Pane (0/1/1), Conwright (32/6/7), Lloyd (24/7/5), Burdgess (7/10/2), Brosovszky-Boriga (8/2/4), Filip (3/1/3), A. Pop (0/0/2), Stoiedin, Ivaschescu, Kirilenko (8/8/1).

További eredmények

Marosvásárhelyi UPM Sirius – Gyulafehérvári CS Universitatea 65–69

Kolozsvári Universitatea – Aradi FCC ICIM 81–86

Január 24-én

Brassói CSTBv Olimpia – CSB Teleorman Alexandria

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC szabadnapos volt.

Az állás: 1. Sepsi 20 pont/10 mérkőzés, 2. SZATMÁRNÉMETI 19/11, 3. Alexandria 17/10, 4. Gyulafehérvár 17/11, 5. Temesvár 15/11, 6. Arad 15/11, 7. Kolozsvár 14/11, 8. Brassó 13/9, 9. Marosvásárhely 11/10.

Szöveg és képek: Pesek Attila