Ismét nagykanizsai versenyző nyert

Szombaton huszonötödik alkalommal rendezték meg a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Versenyt, s a tizennégy versenyző közül a nagykanizsai Silló Kinga kapta a legtöbb pontot a zsűritől.

Az Árpád Egyesület és a LiterArt Magyartanárok Egyesülete Veres-Kupán Enikő és Gál Gyöngyi irányításával szombaton a Szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében szervezte meg a XXV. Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Verseny Kárpát-medencei döntőjét. A rangos eseményen tizennégy, Romániából és Magyarországról érkezett szavaló mérettetett meg. Mivel ebben az évben ünnepeljük Arany János születésének kétszázadik évfordulóját, a versenykiírásban ki volt kötve, hogy az egyik előadásra kerülő irodalmi mű kötelező módon Arany János-vers, -ballada vagy egyik elbeszélő költeményének egy részlete kell legyen. Az előadók maguk döntötték el, hogy melyik verssel kezdenek, a szavalók a délelőtti elődöntőn a zsűritől kapott pontokat átvitték a délutáni döntőre. Arany Jánostól többen választottak balladát, bár azzal kevesen tudtak olyan produkciót bemutatni, amivel elnyerték a zsűri és a közönség tetszését. A zsűri (Pataki Enikő magyartanár, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója, Csirák Csaba helytörténész, a Gellért Sándor Vers- és Prózamondó Verseny megálmodója és több mint két évtizeden át szervezője, Horváth István előadóművész, Elek György publicista és Márk-Nagy Ágota színházi rendező) pontozás után értékelte a produkciókat, s a legtöbbször tanácsokkal látta el a versmondókat. A vasút melletti református temetőben Bú Julianna, Gellért Sándor tanítványa mondott beszédet, felelevenítve a költő emlékét és az előadóhoz fűződő személyes élményeit.

Díjak

1. díj: Silló Kinga (Nagykanizsa), 2. díj: Pfeifer Melany (Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum), 3. díj: Balogh Ádám Csaba (Nagybánya). Dicséretet kapott Pataki Ágnes (Marosszentgyörgy) és Asztalos Gábor (Nagybánya). A versmondók díját Asztalos Gábor, a közönségdíjat Balogh Ádám Csaba és Büte Orsolya (Szatmárnémeti) kapta.

Csirák Csaba értékelőjében Szilágyi Domokost idézte: „A szabadság nagy dolog akkor is, ha az emlékezetünkben él”. A szavalóverseny résztvevői szabadok voltak, hiszen az egyetemes magyar irodalomból válogathattak előadásra szánt műveket. Tudni kell, hogy a szavalóverseny hungarikum. Más nemzetek körében is mondanak verset, de olyan szavalóversenyeket, amelyeken felnőttek is részt vesznek, csak magyarlakta területeken szerveznek. Nagy lehetőség tehát az, ha valaki részt vesz szavalóversenyeken. A versmondás viszont lehet veszélyes is: a versmondó elveszítheti a verset, a költőt, önmagát és a hallgatókat. Nem szabad viszont figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a magyar nyelv veszélyben van, mert nagyon sokan nem adnak jelentőséget a szép magyar beszéd gyakorlásának, a fiatalok pedig szívesebben tanulnak idegen nyelveket, mintsem hogy megismerjék anyanyelvük szépségeit.

A versenyen nagyon sok különdíjat osztottak ki, mert valamiben mindenki jó volt, mindenki kedvence volt egy bizonyos hallgatói rétegnek. A középiskolások pedig most vannak abban a korszakban, amikor ismerkednek az irodalommal, a költészettel, és kezd eljönni az az idő, amikor már nem csak mondják a verset, hanem megértik és át tudják adni a hallgatóknak.