×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
8 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Ismét nyeregbe ült Gyenes Mani

2019.03.19 - 15:45
Megosztás:
Ismét nyeregbe ült Gyenes Mani

Elsőként rajtolt el, az első körben még vezetett, de utána kezdett fáradni és tempót veszteni Gyenes Emánuel, így a negyedik helyen kezdte az endurocross-bajnokságot a szatmári motoros.

Két hónapig bírta versenyzés nélkül Gyenes Emánuel: Románia legjobb terepmotorosa az elmúlt hétvégén rajthoz állt a magyar endurocross-bajnokság idénynyitó futamán.

Mint ismeretes, a Szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team pilótája tavaly novemberben szenvedett súlyos felkari sérülést, amit műtét követett. Mindezek ellenére Mani rajthoz állt idén január elején a Dakar-ralin, és a tízből hét és fél napon teljesítette a több száz kilométeres távot, de egy súlyos esés miatt feladni kényszerült a világ legnehezebb terepversenyét. Január közepén utazott haza Peruból és azt mondta, pihentetni szeretné vállát. A „nyugalmi” állapot nem tartott sokáig, ugyanis múlt héten megkapta új motorkerékpárját, egy kétütemű KMT-et, amit ki is próbált. Jól érezte magát a moci nyergébe, ezért a múlt hétvégén elutazott Dunaföldvárra, a bajnoki nyitányra. Jól indult Mani versenye, és úgy tűnt, hogy a sérülése nem zökkentette ki a tempóból. A tőle megszokott villámrajt után elsőként fordult be az erdőbe, és az első körben vezetett, viszont utána kiütött rajta az edzéshiány: egyre veszített a tempóból, kezdett fáradni, így nem csak pozíciókat, de időt is rengeteget vesztett. Az E3-as kategóriában így is sikerült negyedikként célba érnie, így bizalommal várhatja a két hét múlva esedékes ácsi folytatást.

„Számomra nehéz volt ez a verseny. Ez volt az első komolyabb motorozásom Dakar óta, hiszen a múlt heti edzés igen rövidre sikerült. De akkor jól éreztem magam, ezért döntöttem úgy, hogy indulok az endurocrosson is. A pálya nagyon jó volt, de a sok kihagyás érezhető volt a teljesítményemen, kezdtem fáradni, vesztettem a tempóból. A kezem viszont nem fájt, de az erőnléti alapozás hiánya miatt futam közben görcsölt a lábam, a végén pedig olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam fogni és állni. Most nekiállok edzeni, és dolgozom azon, hogy visszanyerjem formámat” — mondta Mani.

A hét fordulós magyar endurocross-bajnokság Ácson folytatódik két hét múlva, április végén pedig az enduro-bajnokság kezdődik, ahol Mani címvédőként áll majd rajthoz.

Pesek Attila