×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Ismét turistaparadicsom Balotafalu

2019.11.11 - 14:19
Megosztás:
Ismét turistaparadicsom Balotafalu

Ez alkalommal is kiugróan magas részvételt jegyzett a kis falu, de most sem ez volt az egyetlen település, ahol a pótlistára feliratkozottak száma elérte a választásra jogosultak felét.

Szatmár megyében vasárnap kora reggeltől 313 553 szavazati joggal rendelkező, azaz 18. életévét betöltött állampolgárt vártak az urnák elé a Központi Választási Iroda adatai alapján — ám hogy közülük a valóságban hányan is élik itthon mindennapjaikat, az nagyon is kérdéses, hiszen ma már nem csak az avasi falvakra jellemzők a lakatlan utcák, üres házsorok; minden településről nagyon sokan élnek, dolgoznak külföldön, akik viszont az adatbázis szerint Szatmár megyében vannak, ha fizikailag nem is. Részben ennek az egyébként az egész országra jellemző pontatlanságnak „köszönhető”, hogy vasárnap Szatmárt szinte folyamatosan a sereghajtók között említették (csak Kovászna és Vaslui megye kullogott utánunk), miközben általánosan 35–55 százalék közötti volt a szavazási kedv a településeken. A 10–20 százalék közötti részvétellel szereplő falvak legtöbbje az Avasban található: a legkisebb százalékarányt (18) az ország egyik leggazdagabbjaként is számon tartott Avasújfaluban jegyezték, ahol csak az állandó választási listákon szereplők töredéke él, de hasonló a helyzet Mózesfaluban, Batarcson, Nagytarnán, és még sorolhatnánk — viszont a papír szerint itt, fizikailag Európa különböző országaiban élő avasiak zöme leadta szavazatát a külképviseleteken. És az is igaz, hogy a részvételi arány sokkal „látványosabb” a kicsi, 100–150 lakosú települések esetében, hiszen ha már negyvenen-ötvenen voksolnak, az sok százalékot jelent — viszont a megyében van egy település, ahol most is kiugróan magas, 144,82% volt a részvételi arány. Balotafaluban 58 lakos szerepelt a választási listán, közülük 25-en voksoltak, a nap folyamán viszont 59 személy jelentkezett pótlistára és szavazott, de jelentősen sokan kerültek pótlistára Szekerestanyán, Gyöngyön, Boldádon és Dacián is, miközben a választási listán feltüntetettek átlag fele voksolt.

A 21 órai urnazárást követő adatok szerint a megye szavazásra jogosult lakosságának a 37,68%-a adta le a voksát (107 751-en az állandó listákon, míg 9416-an a pótlistákra iratkozva), több mint 62 ezer pecsét a városi s több mint 55 ezer a vidéki szavazóházakban került a szavazólapokra. Egyébként és sajnos nem meglepő módon a voksolók nagy részét most is az idősebb korosztály adta.

A megye területén összesen 1000 esetben igényeltek mobil urnát, a vidéki települések közül a legtöbbet Berekszón (23), Ráksán (19), Szatmárhegyen (17) és Szamosdarán (16), valamint Szatmárnémetiben, de itt sokat nyomott a latban a különböző intézményekből érkezett, úgynevezett csoportos igénylés (például a kórházakba beutalt páciensek közül 119-en kértek mozgóurnát).

A Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség tájékoztatása szerint két, választási csalás kategóriájába tartozó incidens történt Szatmárnémetiben, bár messze nem a klasszikus választási csalás kategóriájába tartoznak: az Unirii sugárúti 47-es szavazóházból jelezték, hogy egy voksolásra érkezett házaspár mindkét tagjának fel van függesztve a közügyekben való részvételi joga, ugyanis fiuk gyámság alá helyeztette őket pszichés állapotukra hivatkozva. A másik bejelentés az Octavian Goga Általános Iskolában lévő 13-as szavazóházból érkezett: itt egy 76 éves bácsi szeretett volna voksolni, ám régi típusú (könyvecske) személyi igazolványa ellenőrzésekor kiderült, hogy még 1996-ban, azaz több mint két évtizede megvonták tőle román állampolgárságát, így nem szavazhat.

 

 

Szabó Kinga Mária