×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
16 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Isten akaratában látják életüket

2019.06.26 - 08:53
Megosztás:
Isten akaratában látják életüket

Családias hangulatban, szeretetben ünnepeltek a nagykárolyi piarista nővérek június 24-én, hétfőn, amikor hálát adtak az eltelt évek kegyelmeiért, a gyermekekért és barátokért.

A piarista nővérek kongregációja alapításának 130., a szatmári egyházmegyében való megtelepedésük, illetve gyermekotthonuk megalapításának 15., a napközijük megnyitásának 10. évfordulóját ünnepelték hétfőn Nagykárolyban. Tizenegy órától szentmisén adtak hálát az eltelt idő sikereiért, a gyermekekért, minden jótevőjükért és barátjukért, akik a kezdetektől segítették törekvéseik elérését. A legszentebb áldozatot Schönberger Jenő püspök mutatta be több paptestvérével közösen, de az ünnepi alkalomra visszatért több, már saját családot alapított gyermekük, egymásnak adták a kilincset a régi ismerősök, és az egész ház nyüzsgött a vidám gyerekzsivajtól. 2015. augusztus 25-én áldotta meg az egyházmegye főpásztora a Celestina Anya Oázisa névre keresztelt új otthont — a Kalazanci Szent József-templom melletti rendházból a megnövekedett gyermekszám miatt kellett átköltözni a nagyobb épületbe, a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek egykori iskolájába. A piarista nővérek gyermekmentő tevékenységére a kezdetektől nagy szükség mutatkozott, a tendencia pedig mára sem változott. A nővérek házában boldog gyermekkornak örvendhetnek az elárvult vagy a fokozottan nehéz körülményekből kiemelt lányok és fiúk — akik külön családokban nevelkedhetnek Tünde, Jutka, Bori és Ágnes nővér szülői szeretetében.

A Celestina Anya Oázisa kápolnájában bemutatott szentmise keretében a nővérek megújították fogadalmukat. A homíliát Ruppert József piarista tanár mondta, aki a megtelepedéstől kezdve segíti és támogatja a nővérek munkáját. Az ő javaslata volt, hogy a hivatalos titulus szó szerinti fordítása helyett — kalazancius nővérek — a Nagykárolyban ismert piarista szót használják. Ehhez mindkét rendi vezetőség hozzájárulását adta. Ruppert atya szentbeszédében Keresztelő Szent János születése ünnepéhez kapcsolódva nyomon követte annak, valamint Kalazanci Szent József és Boldog Celestina Donati életútját, párhuzamban pedig a Piarista Nővérek nagykárolyi alapításának történetét. Mindenben Istennek az emberi történelmet egyéni életeken át bölcsen irányító szent akaratát fedezte és fedeztette fel. Kiemelte, hogy az emberek legtöbbször a körülmények alakulásának, az egyszerű sodródásnak vagy sodortatásnak vélik életük történéseit, útjuk irányulását. Pedig ha összefüggéseikben vizsgálnák a különböző történéseket, felfedezhetnék bennük Isten akaratát, valamint a Mindenható hívásaira adott válaszaik alkotta fejlődést. A nővéreknek azt kívánta, továbbra is maradjanak figyelmesek Isten hívásaira és nyitottak az új kezdetekre.

Schönberger Jenő püspök a szentmise végén gratulált a nővéreknek, köszöntötte Ruppert József piarista tanárt közeli 77. születésnapja alkalmából, és megköszönte a nővérek nevében minden jótevő sokéves támogatását. Az egybegyűltek az áldozatbemutatás után elfogyasztották az ebédet, délután pedig, míg a felnőttek beszélgettek, a gyerekek közös, szabadtéri játékokon vettek részt.