Istennel, a hazáért és szabadságért!

Szombaton ismét felcsendült a tárogató hangja a majtényi síkon álló kuruc-emlékműnél, ahol főhajtással, koszorúzással és néptánckavalkáddal emlékeztek II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelemre, aki a leghosszabb magyar szabadságharcot vezette, nyolc éven át.

Idén is nagyon sok zarándok érkezett határon innen és túlról a majtényi síkra, a domahidai vasútállomás mögött található kuruc-emlékműhöz Az élő Rákóczi című megemlékezésre, mely most a nagyságos fejedelem születésének 340., illetve a Szatmári Béke aláírásának 305. évfordulója jegyében zajlott. Az érkezőket nemcsak az időjárás fogadta kedvesen, hanem a majtényi gyermekek is, akik saját készítésű, nemzeti színű tulipánokat és apró, Rákóczi-emblémás zászlócskákat adtak a jelenlévőknek. Az egybegyűlteket — mint minden évben — most is Muzsnay Árpád főszervező köszöntötte, aki üdvözlő szavaiban kiemelte: számunkra napjainkban is példaértékű lehet és kell is legyen, amit Rákóczi felvállalt — az összefogás szükségességét, értelmét bizonyíthatja a kurucmozgalom egésze a nyolcéves küzdelmet lezáró, sokat vitatott békeszerződéssel együtt. „Akik itt ma megjelentek s főhajtással adóznak közös történelmi múltunk előtt tanúbizonyságát tették annak, hogy az összetartozás, az együttes cselekvés szükséges : a hit, a haza és a szabadság hármas, örök érvényű egysége múltunk, jelenünk és jövőnk igazi, felbecsülhetetlen értékű záloga” — mondta.

A résztvevőket köszöntő David Gheorghe majtényi polgármester úgy fogalmazott: a békét Szatmáron készítették elő, Nagykárolyban kötötték meg, de a fegyverletétel itt volt, a majtényi síkon, méghozzá „a lehető legelegánsabb módon, hiszen nem fegyvereiket vetették el, hanem földbe szúrták zászlóikat. Egy jobb élet reménye, Rákóczi fejedelemsége alatt — ez gyűjtötte egybe őket, születésük helyétől s anyanyelvüktől függetlenül, ezért harcoltak nyolc hosszú éven át s állhatatos kitartásukért kell tisztelnünk őket és emléküket ma is.”

„Rákóczi valóban él, él emlékezetünkben és meghatározza napjainkat” — utalt köszöntőjében a rendezvény megnevezésére Pataki Csaba szenátor, hozzátéve: Rákóczi kurucai megvívták a maguk csatáját, ma mi vívjuk meg csatáinkat s nem adjuk fel a harcot azért, amit egyszer már megszereztünk.”

Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja — nem hazudtolva meg filológus végzettségét — Rákóczi emlékiratainak egyik passzusára épített beszédében úgy fogalmazott: a történelmi hagyomány megtartó erejű és fontos, hogy a kollektív tudatban elevenen éljenek a történelmi személyiségek — különösen a Rákóczi-kaliberűek. Az érdekes történelmi figura ugyanis gondtalan nemesifjú életének fordított hátat s vállalta a kockázatos feladatot, hogy a magyar szabadságharc élére álljon. „Volt füle meghallani a szegény ember panaszát. Nagyon ritka adománya a sorsnak, hogy egy emberben ennyi erény legyen. Rákóczi nem csak fel-, de elismerte és vallotta: azért vagyunk a világon, hogy önmagunknál valami nemesebbet szolgáljunk, túllépjünk saját érdekeinken, elveink feladása nélkül. Örök Igazsághoz szóló levelében így fogalmaz: A te segítségedet és világosságodat kérem tehát, hogy ne tévelyedjek el, tőled eltávolodván. Hogy mindig megbánjam azokat a cselekedeteimet, amelyeknek célja nem te voltál. Hogy mindazt előadjam, amit nem szégyelltem a te jelenlétedben megtenni. A te munkád lesz, ha segítesz legyőzni az önszeretetet és az emberi méltóságérzést, amelyek azelőtt bálványaim voltak, s amelyekre többször tekintettem cselekedeteim közben, mint Terád. Fogadd tiszta szándékomat, hogy mindabban, amit cselekedtem, a tiszta igazságot akarom elmondani. Hiszem, hogy ez az igazság belőled sugárzik, s az utókor majd téged dicsőit érte, és megtanul különbséget tenni az igaz és a hamis között.”— mondta, rámutatva arra is: a sokat vitatott Szatmári Békével kapcsolatban a nagyságos fejedelemnek mérlegelnie kellett, mi okozza a kisebb veszteséget, s aszerint döntött. A szatmári békével kapcsolatos gondolatmenetet folytatta Tamás Edit főmuzeológus, sárospataki múzeumigazgató is, rámutatva: ellentmondásos a majtényi sík, sokan sokféleképpen értelmezik, de meg kell tanulnunk árnyaltan értékelni a történelmet. Egyed Ákos akadémikus pedig úgy fogalmazott: ez a béke hosszú időre meghatározta a két ország, Magyarország és Erdély sorsát, s amely kompromisszum volt ugyan (a kisebbik rossz választása), de lehetővé tette a két ország népeinek, hogy hosszú háborúskodás után megpihenjenek és építkezni kezdjenek. Nem adott ugyan szabadságot, nem adott függetlenséget, de az Erdélyi fejedelemség intézményei megmaradtakés biztosította a továbbélés lehetőségét.

Az ünnepi beszédek között dobrai és kismajtényi diákok szavaltak, s a közel háromórás megemlékezést valóságos néptánckavalkád színesítette, melyen táncra perdültek a dobrai Orgonánc tánccsoport apróságai, a kismajtényi hagyományőrző tánccsoport, kalotaszegi legényessel (és nem csak) kápráztatta el a jelenlévőket a nagykárolyi Rekettye Néptánccsoport, színvonalas műsorral érkezett a Fölszállott a páva című tehetségkutatóban is fellépett nagyecsedi Rákóczi Kovács Gusztáv Hagyományőrző Együttes és iringó Néptánccsoport, valamint a történelmi Szatmár legtávolabbi pontjáról, Ópályiból érkezett Horpácsik János Néptánccsoport, népdalokat és kurucnótákat énekelt a mátészalkai Dancs Lajos Népdalkör az Aranykapu citerazenekara közreműködésével, a tyukodi hagyományőrző dalcsoport, majd Balogh Enikő kismajtényi lelkipásztor áldását követően a résztvevők elhelyezhették az emlékezés koszorúit az obeliszknél, amely mellett a szilágysomlyói Báthory István Cserkészcsapat és a szatmárnémeti Dsida Jenő Cserkészcsapat tagjai álltak díszőrséget.

Szabó Kinga Mária