Itthon játszanak a lányok
Utoljára módositva: 2017-03-17 11:39:10

„Szépségtapaszként” szolgálhat a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának a szombati győzelme a vendég Galaci Phoenix ellen, ugyanakkor valamennyire emelheti a csapat morálját is az egyre közelgő helyosztó mérkőzések előtt.

Jose Araujo edző tanítványai szombaton 18 órától a Both Katalin Sportterembe csapnak össze a galaciakkal. Ebben az idényben a Phoenix csak a hazai meccseit nyerte meg a VSK ellen, Szatmáron ugyanis Araujo csapata győzött. Talán ma is sikerült itthon tartani a két pontot, ráadásul a Duna-parti öltözőben igen feszült a hangulat azután, hogy múlt hétvégén a Phoenix idegenlégiósai sztrájkoltak, ugyanis november óta nem kaptak fizetést. Bár a kedélyek azóta némileg csillapodtak, de Eugenio Rodrigues edző csapata elvesztette a legutóbbi két hazai mérkőzését – igaz, a Sepsi-SIC és a Kolozsvári Universitatea vitt haza két-két pontot Galacról.

A szombati VSK – Phoenix találkozó 18 órakor kezdődik a Both Katalin Sportteremben.

Női kosárlabda, Nemzeti Liga, rájátszás, felsőház, 27. forduló, szombat

Szatmárnémeti VSK – Galaci Phoenix (18 óra, Both Katalin Sportterem)

Kolozsvári Universitatea – Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC

Brassói Olimpia – CSM Târgoviște.

Az állás: 1. Sepsi-SIC 51 pont, 2. Kolozsvár 44, 3 Târgoviște 44, 4. Brassó 40, 5. Galac 38, 6. Szatmár 35.

Alsóház, szombat

CSBT Alexandria – Marosvásárhelyi Sirius

Aradi ICIM – Poli Iași.

Az állás: 1. ICIM 33, 2. Alexandria 32, 3. Sirius 26, 4. Iași 23.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mi a véleményed a határátkelőkön nemrégiben kialakult helyzetről?
Kész idegbaj, valamit tenni kell!
Meg kell oldani, hogy az itt lakók ne a külföldiek miatt szoruljanak háttérbe
Nem indulok útnak ezekben a napokban
Csendben kivárom a sorom
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 15.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...