×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Ízek és illatok kavalkádja a PMN-en

2012.08.11 - 07:43
Megosztás:
Ízek és illatok kavalkádja a PMN-en

A PMN egy héten át tartó programjai között kiemelt helyet kaptak idén is a hagyományőrző rendezvények: a hagyományos mesterségek vásárral egybekötött bemutatója mellett néptáncosok fellépése színesíti a programot, de a szatmári konyha legjobb ízeiből is bőséges lesz a felhozatal.

Azok, akik már jártak a Partiumi Magyar Napok rendezvényein, tudják, hogy nemcsak a kultúrának, a népi játékoknak, a koncerteknek és különféle kiállításoknak, hanem a gasztronómiának is nagy szerepe van. Tavaly már nagy sikere volt a „Szatmári ízek-szatmári konyha” gasztrotúrának, amely hagyományos ételek készítését mutatta be. Bélesek, strudlik, fánkok és megannyi ínycsiklandó falat kellette magát a Sárközújlaki Református Nőszövetség, a Bogdándi Hagyományőrzők, valamint a Mezőpetri és Kálmándi Nőszövetség tagjai által feldíszített standokon. Az Aranykapu Kulturális Egyesület idén sem hagy minket Szatmár legjobb ízei nélkül. Augusztus 25-től kereshetjük a sürgő-forgó asszonyokat.

S ha már a gyomrunk szeretete, akkor mindenképpen érdemes a halászléfőző mesterek mesterkedéseinek eredményét megkóstolunk. A PMN állandó résztvevői már tudják, hogy az árnyas fák által körülkerített szigeten kell keresni, a többiek pedig menjenek egyszerűen az orruk után, nem fognak csalódni. Lényegtelen, hogy tésztával vagy anélkül készül a paprikában gazdag ízletes lé, a gyomrunk hálás lesz minden falatért.

Természetesen ezzel nem érnek véget a gasztronómiai kalandozások, hiszen a kisszínpad környékén megint megsütik, s utána közösen el is fogyasztjuk a leghosszabb biokalácsot. A Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szervezi a programot, ők állítják csatasorba a kalácsot sütni szerető és tudó asszonyi (és ki tudja, talán emberi) kezeket.

S ha mindez nem lenne elegendő, akkor ott a gasztronómiai kert, ahol a legjobb borok és a páratlanul finom pálinkák butykosai kelletik majd magukat. Míg előbbit az étel fogyasztása közbeni kortyolgatása, addig utóbbit az étvágygerjesztésre javasoljuk.

 

Ki lehet próbálni a jurtát

 

Nem is nevezhetnénk magyar napoknak a rendezvénysorozatot, ha nem kapnának kiemelt figyelmet a civil szervezetek révén azon rendezvények, amelyek a hagyományőrzéssel vagy éppen a népi játékok felelevenítésével foglalkoznak, illetve ebben az irányban mélyítik valamilyen szinten ismereteinket. A magyarságtudat erősítése valamilyen formában az egész rendezvény során megtalálható, természetesen elsősorban hétvégére összpontosulnak az ilyen tematikájú szórakozási lehetőségek. A közkedvelt Partiumi Mesterségek Utcája népművészeti kiállítással egybekötött hagyományos mesterségek bemutatója és vásár, amelyet a megszokott rend szerint az Aranykapu Kulturális Egyesület szervez. Ugyancsak ők a szervezői a Hetedhét Alkotó Hét legszebb darabjaiból összeállított kiállításnak, amelyet a jurtában tekinthetnek majd meg az érdeklődők. Szintén a jurta ad otthont az „Archaikus világkép a magyar népmesékben” elnevezésű kiállításnak. 11 órától nemcsak kiállításokat tekinthetnek meg a jurtában, hanem a magyar népmesék sorozat legszebb darabjait is, míg 15 és 17 óra között a nemezelésen és a szalagszövésen keresztül ismertetik meg az egyesület tagjai fiatalokkal és idősekkel egyaránt az ősi nomád mesterségeket. Akiket a bőrdíszművesség jobban érdekel, azok Lévay József mesterrel dolgozhatnak együtt, az elkészített remekműveket a gyermekek haza is vihetik. A hagyományőrző programok természetesen vasárnap is folytatódnak. Ehhez a hangulathoz nagyban hozzájárulnak majd a szombaton 16 és 19 óra között fellépő néptáncosok: a méhteleki néptánccsoport, a méhteleki citerazenekar, az erdődi tánccsoport, a szatmárnémeti Röpike tánccsoport, a szilágysámsoni Csígeres, a domahidai Kraszna, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium néptánccsoportja, az érmihályfalvai Nyíló Akác. A néptáncos bemutatók és a 20 órától kezdődő táncház szervezője a MADISZ. A talpalávalót pedig a tokajhegyaljai Parapács együttes adja.