×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Japán tőrvívók is bejelentkeztek a szatmári kadett körversenyre

2014.01.28 - 18:45
Megosztás:
Japán tőrvívók is bejelentkeztek a szatmári kadett körversenyre

Hat japán tőrvívó lányt nevezett a honi szövetség a Szatmárnémeti Kupa kadett korosztályos európai körversenyre, amelyet február 8-án és 9-én rendeznek meg a kontinentális konföderáció (EFC) és a román szövetség (FRS) égisze alatt.

Mint ismeretes, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács támogatásával harmadik alkalommal rendezik meg a megyeszékhelyen Románia legrangosabb nemzetközi vívótornáját. Az EFC hivatalos oldalán közölt információk szerint eddig hat japán, öt szlovák, illetve egy–egy osztrák és olasz vívó nevezett. Természetesen ez a szám jelentősen fog nőni a jövő héten, a beiratkozási határidő lejártáig.

Arról már korábban is beszámoltunk, a szlovákok elhozzák a korosztályos világranglista 3. helyén tanyázó sportolójukat is, Kitti Bitterovát, aki 2012-ben a 6., tavaly pedig a 22. lett. Az ázsiai szigetországból a ranglistán tizedik Karin Miyawaki lép majd pástra. A „szomszédos” kontinensről egyébként először érkeznek Szatmárnémetibe vívók, tavaly az Amerikai Egyesült Államokból nevezett egy sportoló.

Az egyre népszerűbb szatmári viadal 2012-ben lett felvéve az EFC versenynaptárába. Az első kiíráson 48-as küzdöttek a Both Katalin Sportteremben, akkor Fehéroroszországból, Grúziából, Magyarországról, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából jöttek sportolók. Tavaly azonban már 91-en neveztek, és a „paletta” kibővült osztrák, cseh, izraeli, moldáv és orosz vívókkal. 2013-ban a legtöbb asszót a Csipler Sándor Vívóteremben rendeztek. Várhatóan az idei kiíráson a nevezők száma eléri a százat.