Javítani kell a közbiztonságon Lázáriban
Utoljára módositva: 2014-12-19 17:20:39

Több napirendi pontot tárgyaltak meg Lázáriban a helyi tanács ülésén, egyebek mellett szóba került a lopások visszaszorítása is.

Idei utolsó ülésüket tartották a lázári tanácsosok

Egyórás tanácsüléssel zárta az esztendőt csütörtök este a a lázári önkormányzat, a napirendi pontok közül először a költségvetés kiegészítését fogadták el, melyet Lengyel István polgármester részletesen ismertetett, ennek két lényeges tétele, hogy a pedagógusok a pénzügyi hatóságtól kapott összegből 278 ezer lejt kapnak a korábban levont és peres úton visszanyert járandóságokból. A fennmaradó 35 ezer lejt a szociális gondozás keretében osztják el. A községben 49 szociális gondozásban részesülő személy él, rájuk évente 647 ezer lejt fordítanak. A tanácsosok elfogadták azt is, hogy a határon átnyúló HURO-projekt keretében 60 ezer lejt adnak a magyarországi Zajta községnek, amellyel projektpartner Lázári a Nagypeleskén keresztül vezető, határon átnyúló út leaszfaltozásában. A romániai részen nagyrészt elkészült, de most nem tudják átadni, mivel még rendbe kell tenni a lejáratokat, az útszegélyt, ezért az átadási határidőt is meghosszabbították 2015. március 31-ig. A kivitelező cégnek még 164 ezer lejt kell kifizetni, de a polgármester és a tanácsosok szerint is ezt csak akkor fizetik ki, ha a cég már teljesen befejezi a munkálatokat, amelyeknek már eddig sem volt zökkenőmentes a lefolyása. A tanácsosok jóváhagyták egy temetkezési segély (740 lej) és egy szociális támogatás (1600 lej) megadását is, valamint a szennyvízvezetékre vonatkozó bővítést is. A „különfélék” között egy lakos a rossz közbiztonságot tette szóvá, és megoldásokat sürgetett, ugyanis az utóbbi hónapokban nagyon elszaporodott a lopások száma, előfordult, hogy a katolikus templom elől fényes nappal vitték el a díszkivilágítás tartozékait. Roszpapa Csaba alpolgármester elmondta, mihamarabb szeretnének kamerákat beszerezni az utcákra, addig a közvilágítás egész éjjel működni fog, és a hivatal két alkalmazottja éjjelenként járőrözik, hétvégeken pedig besegítenek a férfi segélyezettek is. Végezetül Roszpapa megemlítette, hogy idén is szerveznek szilveszteri batyus bált, melyre 25 lej a belépő, a zenét a Modern duó szolgáltatja majd, jelentkezni nála, valamint Takács Angélánál lehet.

 

Romász János

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 11:00
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 13:05
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:10
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 17:25
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...