×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Javulnak az életkörülmények

2017.05.13 - 09:00
Megosztás:
Javulnak az életkörülmények

Nagy nehezen elkészült a szatmárudvari és a hozzá tartozó települések szennyvízhálózata, tegnap jelentették be a községházán, hogy ráköttethetik magukat a háztartások a rendszerre.

A községvezetés azt hitte, hogy soha nem jön el az a nap, amikor kimondhatják végre, hogy készen vannak a csatornafektetéssel, a polgármester és az alpolgármester is arról beszéltek, hogy volt hogy majdnem hazaküldték a kivitelezőt, annyira komolytalanul végezte a munkáját. Bizakodva várják mégis, hogy a cég rendet is csináljon maga után ahol dolgozott, mivel a munka kényelmetlenebbik és nehezebbik szakaszán már túl van a községvezetés és a lakók, az eredeti állapotok visszaállítására kilencven napot kapott a Tehnic Asist. A hullámzó teljesítményt a munkát megrendelő Apaserv Rt. vezérigazgatója is elismerte, jól mutatja a kijelentések igazságtartalmát, hogy a kivitelező részéről senki nem kapott helyet a beszélők között. Berend a most befejezett projektből kimaradt, azonban hamarosan ott is lesz szennyvízelvezetés, mondta el a polgármester, amivel ha készen vannak, burkolni is fogják az utat. Az Apaserv vezérigazgatója egy újabb finanszírozási projektről is beszélt, amit ha aláírnak, 2020-ra a legeldugottabb szatmári településen is lesz víz- és csatornarendszer. Az átadón ott volt Turos Lóránd szenátor, aki szerint a szennyvízelvezető rendszer a huszonegyedik században nem kell hogy luxus legyen, hanem megszokott dolognak kell számítson. Octavian Petric képviselő meg egyenesen úgy érzi, hogy azért, mert van csatornahálózata, európai szintű településsé lett Szatmárudvari.

Szatmárudvariban, Ombodon és Szatmárpálfalván összesen 15 millió lejt költött az Apaserv a hálózatépítésre, ebből a szatmárudvari munkálatok kilenc és fél millió lejbe kerültek. Mircea Vasil, a szerződést felügyelő menedzser elmondta, Szatmárudvariban tizennyolc kilométernyi szennyvízelvezető csatornát raktak a föld alá négy pompaállomást építettek és üzemeltek be, amihez négy kilométernyi magasnyomású vezetéket is bekötöttek. Berend kivételével a község minden településének minden háztartása csatlakozhat a hálózatra, mondták el tegnap, összesen háromezer lakos életkörülményein javíthat a bővített rendszer. A berendi hálózatépítés is küszöbön áll, mutatott rá a polgármester, az ennek érdekében írt projekt le van adva az illetékes hatóságnál. Szeretnék hamarabb elvégezni ezt a talajmunkát is igénylő munkát elvégezni, mint ahogy sort kerítenek az aszfaltozásra.

Dan Stegerean, az Apaserv vezérigazgatója elismerte, hogy nehézkes volt a munkavégzés, hullámzó teljesítményt nyújtott a cég, a községvezetés viszont nem finomkodott. Dumitru Pop polgármester kijelentette, hogy addig nem engedik átvenni a munkát, amíg az eredeti állapotokat vissza nem állítja a cég ott, ahol talajmunkát végzett, Kovács József alpolgármester meg arról beszélt, hogy nemegyszer értek türelmük végére a lakók és a község vezetői a stagnáló munka idején és volt olyan pillanat, amikor azt hitték, sosem lesz kész a kivitelező a munkával. Arról is szó volt, hogy voltak olyan szakaszok, ahol kétszer, háromszor is újra kellett csinálni a munkát, annyira rosszul dolgozott a kivitelező. Szatmárudvariban a Tehnic Asist Kft. emberei fektették a csatornahálózatot.

Stegerean elmondta, hogy esélyt lát egy újabb európai uniós hitel felvételére, amelyik elég lenne arra, hogy 2020-ra a legutolsó szatmári tanya is el legyen látva csapvízzel és szennyvízvezetékre is csatlakozhasson. Ez nem fogja drágítani a csapvizet, tette hozzá sőt, ha mindennel készen vannak, olcsóbb is lehet.

Princz Csaba