Jelentős fölénnyel győzött a Konzervatív Párt
Utoljára módositva: 2019-12-13 13:31:52

A várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott a kormányzó brit Konzervatív Párt a csütörtöki előrehozott parlamenti választáson az immár csaknem végleges pénteki adatok szerint.

A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor az elmúlt több mint nyolc évtized legsúlyosabb vereségét szenvedte el.

A 650 egyéni választókerület közül péntek délelőttig 649-ből érkeztek be a végleges választási eredmények, és ennek alapján a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatívok legalább 364 fős frakciót alakíthatnak a jövő kedden összeülő új alsóházban. Ez azt jelenti, hogy a Konzervatív Párt 47 fővel növelte parlamenti frakciójának létszámát, és várhatóan 78 fős többségben lesz az összes többi párt alsóházi frakciójának együttes létszámához képest.

A konzervatívok az 1987-es választás óta nem értek el ilyen jó eredményt. Az akkori választás után Margaret Thatcher 376 tagú alsóházi konzervatív frakcióval és 102 fős többséggel alakíthatta meg harmadik kormányát.

A csütörtöki választáson aratott győzelmet hivatalosan bejelentő péntek délelőtti beszédében Boris Johnson közölte: a konzervatív párti kormány arra kapott felhatalmazást a választóktól, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) jelenleg érvényes határnapjáig, január 31-ig “minden további nélkül” léptesse ki az Egyesült Királyságot az Európai Unióból.

Kijelentette: a kilépésről döntő 2016-os népszavazás óta eltelt három és fél évet a politikusok “a vitákra, sőt a vitákról szóló vitákra pocsékolták el”, de ő most véget vet “ennek a képtelenségnek”.

Megerősítette ugyanakkor, hogy a konzervatív kormány az állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) rendkívüli mértékű fejlesztését tekinti elsődleges feladatának, és választási ígéreteinek megfelelően 50 ezerrel növeli a kórházi szakápolói személyzet létszámát, hatezerrel a körzeti orvosok állományát és felépít negyven új kórházat.

A Jeremy Corbyn vezette Munkáspárt alsóházi frakciójának létszáma 59 fővel 203-ra csökkent.

A Labour 1935 óta a legrosszabb eredményét érte el. Az 1935-ös parlamenti választásokon a Clement Attlee későbbi miniszterelnök vezette Munkáspárt 154 képviselői helyhez jutott; igaz, hogy akkor ez az eredmény jelentős javulásnak számított a párt addigi létszámához képest. Attlee vezetésével a Munkáspárt tíz évvel később, közvetlenül a II. világháború európai hadműveleteinek befejezése után hatalmas vereséget mért a Winston Churchill akkori miniszterelnök vezette konzervatívokra.

Londoni elemzői vélemények szerint hasonló bravúr elérésére a Munkáspártnak a mostani választás után belátható időn belül nincs esélye.

Az Eurasia Group nevű globális politikai-gazdasági kockázatelemző csoport londoni kutatóműhelye pénteken összeállított gyorselemzésében közölte: a Munkáspárt ilyen mértékű visszaesése azt jelenti, hogy a konzervatívok könnyedén megnyerhetnek akár még két további – a brit választási törvény alapján egyenként ötévi kormányzati időszakra szóló – parlamenti választást.

Az Eurasia szakértői szerint a Konzervatív Párt győzelme azt is jelenti, hogy az Egyesült Királyság január 31-én kilép az Európai Unióból.

Ebben döntő tényező, hogy a megszerzett többség révén Boris Johnson a továbbiakban nem lesz a legbefolyásosabb keményvonalas Brexit-párti konzervatív frakciócsoport, a 20 fős European Research Group (Európai Kutatási Csoport, ERG) “foglya”, és maga döntheti el, hogy milyen szoros viszonyrendszert akar kialakítani az EU-val – hangsúlyozzák az Eurasia Group londoni elemzői.

Jeremy Corbyn pénteken bejelentette, hogy a következő választások idején már nem ő vezeti a Munkáspártot, bár azt nem közölte, hogy mikor távozik a Labour éléről. Úgy fogalmazott: szeretne mindaddig a posztján maradni, amíg a pártban lezajlik a történtek értékelési folyamata.

Corbyn szerint a Labour választási programja rendkívül népszerű volt és reményt kínált, de a Brexit annyira sarkította a választási vitát, hogy teljesen felülírta a politikai nézetek normális ütköztetésének lehetőségét, és ez is hozzájárult a Munkáspárt “mélységesen kiábrándító” választási eredményéhez.

Jól teljesített a csütörtöki választáson a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő, s a Brexitet határozottan ellenző Skót Nemzeti Párt (SNP), amelynek frakciólétszáma 13 fővel 48-ra bővült.

Az SNP ezzel a második legnagyobb ellenzéki párt lesz, megelőzve a Liberális Demokratákat.

A liberális párt a csaknem végleges adatok szerint 11 mandátumot szerzett, eggyel kevesebbet az eddiginél, és a párt vezetője, Jo Swinson elvesztette képviselői mandátumát.

Swinson, a liberálisok első női vezetője – aki alig néhány hónapja került a párt élére – a skóciai Dunbartonshire megye egyik választókerületében indult, de a képviselői helyet az SNP szerezte meg. Kiesése a parlamentből azt is jelenti, hogy a Liberális Demokratáknak új vezetőt kell választaniuk.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. január 28.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 csokor újhagyma, 6 ek. olívaolaj, 1–2 szelet szikkadt kenyér, 50 dkg csirkemellfilé (darálva), 1 db tojás, só, ...