×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Magazin

Jennifer Lawrence politizál egy kicsit

2018.02.19 - 17:13
Megosztás:
Jennifer Lawrence politizál egy kicsit

A színésznő azt mondta, hogy nem pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen szeretne küzdeni.

Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence egy évre hátat fordít Hollywoodnak, és filmezés helyett azért dolgozik majd, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak. A világ legjobban megfizetett filmcsillaga már most is tagja a Represent.US nonprofit szervezet vezetőségének David O. Russell rendezővel együtt, akivel több filmet forgatott. A szervezet célja a politikai korrupció megszüntetése és korrupcióellenes törvények elfogadtatása – írta hétfőn a BBC News. A színésznő legújabb filmje, a Vörös veréb bemutatója előtt beszélt terveiről. Azt mondta: a jövő évben szabadságolja magát, és a Represent.US szervezetben kampányol majd azért, hogy a fiatalok helyi szinten vegyenek részt a politikában. Hangsúlyozta, hogy nem a pártpolitikában akar részt venni, hanem kifejezetten a korrupció ellen akar küzdeni, hogy segítsen a demokrácia megerősítésében. A Vörös veréb című kémfilmet március 1-jétől játsszák a magyar mozik. A produkcióban Joel Edgerton, Charlotte Rampling, Jeremy Irons és Joely Richardson is szerepel. Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktivizmusáról. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők. Januárban Cameron Diaz és Adele társaságában részt vett Los Angelesben a nők egyenjogúságáért és jogaiért rendezett felvonuláson.