Jó évet zárt tavaly a kínai Huawei
Utoljára módositva: 2014-01-15 15:44:19

Jelentősen növelte profitját a hazánkban is jelen lévő Huawei 2013-ban — derül ki a kínai óriásvállalat szerdán közzétett nem auditált éves jelentéséből.

A vállalat üzemi eredménye tavaly több mint 40 százalékkal, nagyjából 29 milliárd jüanra emelkedett, árbevétele az előzetes adatok szerint 240 milliárd jüan körül alakul — jelentette be Pekingben Cathy Meng, a vállalat pénzügyi igazgatója. Ez 8,6 százalékkal több a 2012-es eredményeknél, elmarad ugyanakkor a cég által éves célként kitűzött 10 százalékos bővülési ütemtől. Ennek elsődleges oka a kínai valuta erősödése, amerikai dollárban számolva 11 százalékos az éves bővülés — magyarázta újságíróknak Meng. A világ második legnagyobb telekommunikációs eszközök gyártója és harmadik legnagyobb okostelefon-gyártójává nőtt Huawei teljes árbevételének a 37 százaléka a világ vezető telekommunikációs szolgáltatóinak nyújtott szolgáltatásokból és szoftverekből származott. Emellett a mobiltelefont használók számának növekedése és a telekommunikációs rendszerek, így a 3G és 4G hálózatok kiépülése is segítette a profitnövekedést. A cég 33 milliárd jüant (1 ezer 200 milliárd forint) fordított kutatás-fejlesztésre, ez a teljes árbevétel 14 százaléka. A nagyvállalat — amelynek összesen 150 ezer alkalmazottja van a világ 140 országában — 2018-ig a tervek szerint 600 millió dollárt költ az 5G-s hálózat kiépítésébe. A Huawei 2014-re is erőteljes, 10 százalékos növekedést tervez. Kiemelt célja, hogy növelje a részesedését a mobiltelefonok piacán. A vállalat okostelefonjai nagyon népszerűek Kínában, a világpiacon a Huawei a harmadik, 5,1 százalékos részesedéssel a Samsung (35,2 százalék) és az Apple (13,4 százalék) mögött. Tavaly 52 millió mobiltelefont adott el szerte a világon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Dzsungel-mentőakció
Ma, 15:00
A dzsungelben évek óta békesség honol, mióta Maurice, a Hatalmas tigris harcos és kis csapata tartja fenn a rendet. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Igor, legveszedelmesebb ellenfelük, akinek egyetlen célja a világon, hogy megsemmisítse a dzsungelt. Hogy a gonosz koalát megállítsák, a kis csapatnak egyesítenie kell minden tudását és erejét, és segítségül kell hívniuk a Bajnokokat, a dzsungel legendás védelmezőit is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Sokkal több mint testőr
Ma, 16:55
Nem könnyű a testőrök sorsa. Pláne, ha egy folyton rinyáló gyilkost kell pátyolgatniuk. A profi védelmi ügynököt (Ryan Reynolds) egy nap szokatlan küldetéssel bízzák meg: halálos ellenségét, a világ egyik leghírhedtebb és legkeresettebb bérgyilkosát (Samuel L. Jackson) kell az oltalmazó szárnyai alá vennie. Bár eddig a stukker másik végéről szagolták a puskaport, az eltökélt testőrnek és a stiklikben járatos gengszternek ezúttal össze kell fognia, hogy - lehetőleg élve - eljussanak a hágai bírós
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 21.
Mindenki barátságos és segítőkész ma Önnel, ami elsősorban kiegyensúlyozott és őszintén érdeklődő kisugárzásának köszönhető.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...