Megsemmisítették az egyik korrupcióért elmarasztalt volt miniszter ellen kimondott ítéletet
Utoljára módositva: 2019-02-20 08:49:21

Precedensértékű határozatot hozva megsemmisítette a román legfelsőbb bíróság kedden a korrupcióért korábban hároméves letöltendő szabadságvesztéssel sújtott Dan Sova volt közlekedési miniszter ügyében kimondott jogerős ítéletét, és elrendelte a per újratárgyalását.

Ez az első olyan nagy korrupciós ügy, amelyben az elítélt arra hivatkozva ért el perújítást, hogy egy tavaly novemberi alkotmánybírósági határozatra alapozva megkérdőjelezte az ügyében jogerős döntést hozó öttagú bírói tanács összetételét.

A bukaresti kormány panaszának helyt adva a román alkotmánybíróság ugyanis megállapította, hogy a legfelsőbb bíróság már 2014 óta minden évben szabálytalanul hozta létre öttagú bírói tanácsait, amikor egy belső határozat alapján a hivatalból kijelölt elnökök mellé további négy bírót sorsolt ki véletlenszerűen, holott a törvény szerint a tanács valamennyi tagját sorshúzással kellett volna kijelölni. Az alkotmánybíróság szerint a legfőbb instancia így alkotmányos konfliktusba keveredett a parlamenttel, mert egy belső rendelkezéssel “hozzátett” a törvényhez.

Az alkotmánybírósági határozatra hivatkozva Tudorel Toader igazságügyi miniszter januárban bejelentette, hogy a kormány sürgősségi rendeletet készít elő, amellyel jogalapot teremt az öttagú bírói tanácsok által az utóbbi öt évben lezárt perek újratárgyalására. Az úgynevezett “perújítási rendelet” szándékát Klaus Iohannis államfő, a jobbközép ellenzék és az Európai Bizottság is bírálta, mivel szerintük az a korrupcióért elítélt politikusokat segítő burkolt amnesztia lenne.

A Sova-ügyben hozott mostani precedensértékű perújítási határozat azt jelzi, hogy már sürgősségi kormányrendeletre sincs szükségük a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai által elmarasztalt elítélteknek a perújításhoz: az alkotmánybírósági határozat is elegendő jogalapot teremtett ügyük újratárgyalásához. Az alkotmánybírósági döntés így a jogerős ítéletek eltörlésének eszközévé válhat, hiszen egy késői perújítás nyomán sok bűnügy – a vádlott bűnösségétől független – már az elévülés miatt is felmentéssel zárulhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...