Jöhet a kézilabda-akadémia is
Utoljára módositva: 2019-08-13 09:59:24

Szintet lép jövő év elejétől a Szatmár-Ferencváros női kézilabda utánpótlás korosztályos program, az akadémia jövő elején nyitja majd kapuit a magyar kormány és az MKSZ támogatásával.

Jövő év január elsején nyithatja kapuit Szatmárnémetiben a Partiumi női kézilabda-akadémia, amely gyakorlatilag a Szatmár-Ferencváros női kézilabda utánpótlás korosztályos program folytatása. „Egy fejlődésen megy keresztül a program” — foglalta össze Kiss Sándor Zoltán programvezető.

Mint ismeretes, több évvel ezelőtt indult a program, amely gyerek és utánpótlás korosztályos lányok kézilabda-nevelésére szakosodott. Szatmár megyében ma már közel 1000 gyereket foglalkoztatnak, de Kiss Sándor Zoltán szerint a tanév kezdetéig elérik az 1100-as létszámot is. Így adott volt, hogy szintet lépjen a program, amelyre támogatót talált a Magyar Kézilabda-szövetség révén. Az MKSZ lesz ugyanis az akadémia szakmai és anyagi szponzora, az ehhez szükséges pénzt pedig a magyar kormány fogja biztosítani.

Négy határon túli akadémia fog működni: a felvidéki, a délvidéki és a székelyudvarhelyi székhelyű székelyföldi akadémia után a partiumi lesz a negyedik, amely négy kisrégiót foglal magába, az Érmelléket, a Szilágyságot, Máramarost és Szatmárt.

Kiss Sándor Zoltán hangsúlyozta, hogy a Ferencvárossal nem szakítják meg a kapcsolatot, hiszen továbbra is igényt tartanak a szakmai stáb segítségére, illetve közös tornákon fognak részt venni. Ugyanakkor az MKSZ révén megfelelő szakmai és tárgyi támogatást kapnak majd az akadémia működtetésére, az edzői munkát pedig 28 helyi szakember végzi majd. Közülük sokan a hétvégén D-fokozatú licencet szereztek az elmúlt hétvégén Egerben: Heinrich Tamás (Mezőfény), Belényi Gábor (Kálmánd), Mircea Dohan (Nagykároly), Schrádi Gábor (Nagykároly), Zima Lénárd (Kaplony), Nagy Flórián (Avasújváros), Lukács Dénes (Túrterebes), Rozsi Norbert (Sárközújlak), Csengeri Csongor (Érmihályfalva), Budar Bálint (Érmihályfalva), Rácz Barna (Szalacs), Boros Árpád (Kraszna), Tódor Attila (Kraszna), Somogyi Hunor (Szilágynagyfalu), Bogya Ferenc (Szilágyperecsen), Thököly Vajk (Kémer). Az edzőképzésen egyébként közel 400-an voltak, a magasabb fokozat révén pedig U18-as csapatokat is vezethetnek a kispadról.

„Egy ambiciózus, tehetséges, elkötelezett, és a kézilabdát szerető csapat szerzett új edzői licencet, akikkel együtt fogunk dolgozni” — mondta Kiss Sándor Zoltán, majd hozzátette, hogy közülük néhányan még ebben az évben elkezdhetik a tanfolyamot a nemzetközi C-fokozatra, amellyel már NB II-es csapatok edzői munkáját is elvállalhatják. „Céljaink között szerepel az is, hogy segítsük az edzőinket a folyamatos továbbképzésbe” — szögezte le a programvezető.

Kiss Sándor Zoltán végül elmondta, hogy idén beindul a bajnokság is, amely kisrégiós selejtezőkkel fog kezdődni. Ebből állnak majd össze a kisrégiók korosztályos válogatott csapatai, amelyek egymás elleni mérkőzésekkel folytatják a bajnokságot, végül pedig összeállnak a korosztályos partiumi válogatottak. Ebből kettő már működik: a 12 és 13 évesek csapatai már erős tornákon is pályára léptek.

Mint arról beszámoltunk, várhatóan jövő tavasszal indulhat majd a labdarúgó-akadémia építése is, amelyet szintén a magyar kormány támogatásával létesítenek majd Szatmárnémetiben. Mindkét létesítmény esetében hangsúlyozzák a helyi vezetők, hogy nemzetiségtől függetlenül várják majd a gyerekeket, akik korszerű körülmények között kívánnak majd sportolni, vagy esetleg sportkarriert építeni.

Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...