Jókai Anna nem érzi magát női írónak

Csütörtök este, az Ács Alajos Játékszínben Jókai Anna, a kortárs magyar irodalom egyik legmarkánsabb képviselője találkozott az olvasókkal, akik között nagyon sok fiatal is volt. és osztotta meg véleményét, és jó tanácsokkal látta el az olvasókat, akik között nagyon sok volt a fiatal érdeklődő.

A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat egyik jelentős eseménye volt a Jókai Annával szervezett író-olvasó találkozó. A számos díjjal kitüntetett írót Kereskényi Sándor irodalomtörténész mutatta be. Kereskényi elmondta, hogy Jókai Anna az egyik legígéretesebb prózaíróként indult a múlt század hatvanas éveinek közepén. Műveiben fontos szerepet kapott a női sors naturalista ábrázolása. A későbbiekben egyre határozottabban szembefordult a szocialista irodalompolitikával, a fordulat után pedig vezető szerepet töltött be.

„Éreznünk kell, hogy nem vagyunk emberként teljesen magunkra hagyva” — mondta Jókai Anna a csütörtöki találkozón —, nem igaz, hogy nincs a világban már csillag, ami felé az ember mehet. Hogy nincs part, hogy nincs iránytű, hogy minden elveszett. Úgy, mint ahogy az egész magyar élet, az egész élet kettévált, ugyanúgy a kettéválás megtörtént az irodalomban is. A mindennapokban is megtörtént, a művészek között is megtörtént, ami azért fájdalmas, mert nagyon sok olyan író van, aki rendkívül tehetségesen ír. Fel kell tenni a kérdést: miért ír egy író, és miért olvasnak az emberek? Írhatnak az írók bármit, ha az utánuk következő generációk nem veszik fel azt a szálat, amit az a nagy keserves gombolyagunkból itt hagynak ebben a világban, akkor nem sokat ér a művészi munka. Nem igaz az, hogy a mai fiatalokat csak a szenny érdekli. Az csak egy szűk réteg, amelyiket a média a figyelem központjába terel. Minden kornak megvannak a maga selejtjei.”

Spirituális realizmus

Jókai Anna a maga számára kikísérletezte a spirituális realizmus fogalmát. Érdekes dolog, hogy egy nő egy ilyen arénába száll, és bizonyos fokig fel is veszi a küzdelmet. Jókai Anna, mint mondta, nem érzi magát női írónak. Sok mindent megélt, ha valaki ismeri a női lét fájdalmait és örömeit, az ő maga. Megélte a női sorsot. Azt vallja, hogy amikor az ember leül írni, akkor nem szabad engedni, hogy egyedül a nemiség legyen az, ami meghatározza. Nagyon sok író van — ez egy új keletű, vadkapitalizmus szülte dolog —, nagyon sok olyan nő kezdett el írni, akik azt az úgynevezett rétegző irodalmat művelik, amelyekben kalandjaikról, szerelmeikről, a pletykákról írnak és nem is tehetségtelenül. Ők a női írók. „Az alkotó ember bizonyos értelemben olyan, mint az uniformis, az bizonyos egyszarvú, ami az emberiség eredetében oly fontos lett volna. Amikor még nem váltunk szét nemekre. Az alkotó embernek mind a két nemet át kell élnie. Annak, akinek van tehetsége, meg tudja ragadni a másik nemet is. Az irodalom nem osztható szét. Olyan rövid az emberi élet, hogy nem érdemes csak fontos dolgokat csinálni. Olyat, amiről úgy érzed, hogy a másik embert meg tudja mozdítani. Segít annak a másik nyomorultnak abban, hogy értékelni tudja az életét, és ebben a furcsa, nagyon nehezen induló átmeneti korszakban, nagyon nagy szüksége van az embereknek a segítségre. Amikor olyan mértékben szabadul el a gyűlölet és olyan mértékben tobzódhat hazugság körül az élet, akkor nagyon fontos volna, hogy az író, a művész az igazat mondja. Ebben a rendkívül érzékeny művészvilágban még azzal se lehet nagyon foglalkozni, hogy az ember folyton törölgesse a sarat, amit ránk fröcskölnek. Meg kell várni, amíg megszárad, és akkor lepereg. Ehhez viszont kell egyfajta meggyőződés” — folytatta az író.

A lét értelme

Jókai Anna szerint az emberi létezés magának a Földnek a léte, eredete és a célja nem merülhet ki abban, hogy pusztán anyagnak tekintjük. Azok, akik nem tudnak ebbe az eszmerendszerbe beilleszkedni, kételkedhetnek. „Én mindig bizonyos voltam abban, hogy valahonnan jöttem. Lehetetlen az, hogy az embernek ez a gyönyörű, egyénre szabott élete csak úgy van. Szépen élünk, szerelmesek leszünk, hivatást választunk, családunk, gyerekeink vannak, élünk jól és rosszul, majd meghalunk. Így nincs értelme az életnek. Az emberi létezésnek van egy óriási értelme. Minden ember életének van egy önmagán, anyagon túl mutató értelme. Az írók közötti lényeges vita abból ered, hogy az úgynevezett posztmodern irodalom nem hisz az örök értékekben. Azt vallja, hogy minden emberre más igazság érvényes, minden embernek öntörvényei vannak, bizonyos értelemben tagadja a spirituális létezésnek az értelmét. Íróként sok mindent el lehet mondani, de amit emberként megélünk, azt nem könnyű átadni és átvenni. Az embernek meg kell tanulni élni, meg kell tanulni együtt lenni az istenséggel. És ez nem nehéz. A spirituális minden ember életében jelen van, még akkor is, ha nem tud róla. Nem elég beérni a mindennapi teendőkkel, a realitásokkal. Ebből néha ki kell lépni, át kell adja magát az ember az életnek, ami a testet és a lelket is gyönyörködteti” — fogalmazott.

Kapkodó életéhség

„Az író úgy véli, hogy egy óriási életéhség uralkodott el a világban, egy olyan kapkodó életéhség, ami nem azt jelenti, hogy józanul táplálkozunk és szeressük a jót, hanem belebolondul az emberiségnek egy része abba, hogy olyan dolgokra éhes, mint pénz, hatalom és karrier, életre szükség van, örömre szükség van, nem elzárkózni kell a világtól, hanem látni és megpróbálni valamit rajta mindig tisztítani. Az ideológiából kiszabadulva találtunk magunknak egy új álistent, és ez lett a pénz. Az a világ, amelyik a pénzre alapít és előnyöket biztosít azoknak, akiknek sok van és hátrányt azoknak, akiknek nincsen, az bizonyos értelemben megint csak rossz vágányon halad. Egy rosszból egy másfajta rosszba csöppent az emberiség, mert nem értette meg, hogy nem vízszintesen kell tovább haladni, hanem függőlegesen. Nem az elkopott síneken kell haladni egy kicsit jobbra vagy egy kicsit balra haladva, hanem fölfelé. Ki a pénzéhes ember? Nem az, aki normális körülmények között akar élni, hanem az, aki pénzből pénzt csinál.

A másik a szenvedélyéhség. Az a fajta szemlélet, amelyik valójában úgy tünteti fel Isten legdrágább ajándékát, a két ember közötti kapcsolatot, a szerelmet, mint egy kémiai folyamatot, hogy ma egyik, holnap egy másik. Aki azt hiszi, hogy szenvedélyéhségben szenved, valójában kiiktatta az életéből azt a csodát, amit úgy hívnak, hogy szerelem. Ez egy isteni ajándék, amit nem szabad kihagyni az életből semmilyen korban.

És ott van a sikeréhség. A siker vágya örök az emberben. A sikerélményt nem lehet elvenni az embertől. A sikeréhség azt jelenti: van, de nem elég. Ami valóban pusztító lehet, az a hataloméhség. Az ember igazi mivolta abban ismerszik meg, hogy akármilyen kicsi hatalmat kap, hogyan él azzal. A hataloméhség nagyon sok embert tett már tönkre. Ebben az elferdült világban nagyon nehéz úgy talpon maradni, hogy az ember a különböző vitákban érvényesen tudja képviselni magát” — mondta az író.

Jókai Anna beszélt a családok, a magyar közösségek, az egyházközösségek szerepéről és azok tökéletes működésének a fontosságáról. Elmondta, hogy jó ötletnek tartotta az Európai Unió létrehozását, de nem azzá vált, mint aminek született, ezért úgy véli, hogy az nem a népek és nemzetek, hanem bizonyos csoportok érdekeit szolgálja.

Elek György