×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
8 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Jól teljesít a nagykárolyi múzeum

2016.01.08 - 18:05
Megosztás:
Jól teljesít a nagykárolyi múzeum

A Nagykárolyi Városi Múzeum szép sikereket tudhat magáénak, hiszen a tárlatai nagy népszerűségnek örvendenek. Jól együttműködik a kulturális intézményekkel, ez lehet a siker titka.

Sikeres volt a tavalyi év is, bár a látogatók száma valamivel kevesebb volt, mint 2014-ben, mondta el kérdésre válaszolva dr. Hágó Attila Nándor, a nagykárolyi múzeum vezetője.

„Ez több mindennel magyarázható: egyrészt a nagykárolyiak már megszokták az állandó tárlatunkat, így a helyiek már kevesebbszer jönnek el a kastélyba ezt a kiállítást megtekinteni. Másrészt nagyon sok olyan esemény volt 2014-ben, melyek nem kerültek lebonyolításra a tavalyi évben is. A téli időszak, illetve a késő ősz a többi múzeum szempontjából is kedvezőtlennek mondható, ha a látogatószámot vesszük alapul. A nyári hónapokban a látogatóink száma mindig ötezer fölött volt. Népszerű programunk továbbra is a Múzeumok Éjszakája elnevezésű kezdeményezés, mely — több nagyváros példáját követve — évek óta városunkban is nagy sikerrel kerül lebonyolításra. A Középkori Fesztivál ideje alatt is nagyon sok olyan résztvevő érkezett, aki örömmel tekintette meg az intézményben található kiállításokat, amellett, hogy meglátogatta a kastélyt. Az Iskola Másként elnevezésű speciális iskolai hét során is több alkalommal érkeznek a diákok tanáraikkal. Nemcsak a környező településekről, hanem távolabbról is érkeznek ilyenkor diákok, akik szeretnék megtekinteni az épületet és az itt található tárlatokat” — fejtette ki.

Az állandó tárlat cseréjével kapcsolatban már több alkalommal keresték meg a múzeum vezetőségét. Dr. Hágó Attila Nándor, a nagykárolyi intézmény irányítója elmondta, hogy ezek korántsem olyan egyszerű dolgok, mint ahogy azt a laikusabb közönség hiszi. Egy állandó kiállítás megtervezése, összeállítása nem egyik hónapról a másikra történik, és a nagyobb múzeumok esetében sem történik meg évente ennek cseréje. Lehetőség van a frissítésre, esetleges minimális változtatásokra, azonban egy ilyen kiállítás minimum két évtizedre készül.

A távlati tervekkel kapcsolatban Hágó elmondta, hogy ebben az évben is készülnek egy nagyszabású kiállítással, együttműködésben a Szatmár Megyei Múzeummal, melyhez a nagykárolyi intézmény is tartozik. A tavalyi Fáraók Egyiptoma nagy érdeklődésnek örvendett, viszont nem volt annyira népszerű, mint a korábbi afrikai trófeakiállítás vagy a szász viseletek tárlata. (Az Afrika Expo egyébként Magyarországon is nagyon népszerű. Március végén kerül vissza Nagykárolyba a kiállítási anyag, s legközelebb áprilistól lesz ismét megtekinthető.) Egyelőre részleteket nem kívánt elárulni a részlegvezető az idei év „nagy durranásáról”, mindössze annyit mondott, hogy szerinte megéri várni rá, mert mindenképpen látványos lesz.

Az időszakos nagy kiállítás mellett kisebb költségvetésű tárlatokat is terveznek: lesz gyufásdoboz-kiállítás, bankjegykiállítás, régészeti kiállítás. Emellett folytatni szeretnék azt a gyermekek számára szervezett programot, mely a régészek munkájába enged betekintést. Eziránt az óvodák részéről is nagy az érdeklődés. Interaktív történelemoktatásra is lehetőség nyílik majd, hiszen iskolákba is ellátogatnak a régészek, történészek, ahol vetítéssel egybekötött előadások keretében igyekeznek felkelteni a történelem és a régészet iránti érdeklődést a diákokban.

Tőtős Tímea