×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Helyi érték

Jónak lenni jó és jót együtt tenni jó

2016.12.04 - 21:14
Megosztás:
Jónak lenni jó és jót együtt tenni jó

Felvidék, Erdély, Magyarország, Székelyföld találkozott Szatmárnémetiben az Ady Endre Társaság színvonalas jótékonysági előadásán s lélektől – lélekig vezető úton lépett Kárpátalja felé, hogy ajándékot adhasson az ottani, nehéz körülmények között élő és dolgozó tanítóknak.

Kulturális csemegének is beillő, színvonalas, nagyszabású, jótékonysági előadást szervezett az Ady Endre Társaság — a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont és a Bethlen Gábor Alap támogatásával —, melynek bevételét kárpátaljai, nehéz anyagi körülmények között élő tanítóknak ajánlják fel karácsonyi ajándék gyanánt.

A közel négyórás est a Légy jó mindhalálig musical részleteivel indult, szatmári diákok és a nem csak színészként, de énekesként is jól ismert Péter Attila Zsolt előadásában, majd Tóth-Páll Miklós színművész, az Ady Társaság elnöke köszöntötte a nézőket — „nem ünnepi beszéddel, csak pár köszönő szóval”, elsősorban a diák–színészek, felkészítő tanáraik, valamint az Északi Színház Harag György Társulatának színművészei felé, akik gondolkodás nélkül a jótékonysági–est ötlete mellé álltak. „Jónak lenni jó, s ilyenkor, ezekben az ünnepvárás előtti hetekben mindenki adományoz — de jónak lenni nehéz is. Advent napjai arról szólnak, hogy megtisztulunk és várjuk az új ember érkezését, s lélekben megtisztulva, ismét önmagunkra találunk.” – fogalmazott.

A köszöntő szavak után a gyógyítás mellett már negyven éve írással is foglalkozó, a Kolozsvárt született, de ma már Magyarországon élő dr. Szász István Tas általános és pszichiáter szakorvos, címzetes főorvos, egészségpolitikus, szakíró, író, költő és kultúrszervező olvasta fel idei adventre írt episztoláját — melyekből 1962 óta minden várakozási időszakra ír egyet–egyet. Az adventi hangulatot nem csak a prózában megírt gondolatok erősítették, hanem Rappert-Vencz Gábor, Laczkó Tekla, Bogár Barbara, Varga Sándor, Kovács Nikolett, Marosszéki Tamás, Méhes Kati és Nagy Csongor színművészek szavalatai is — melyek zömében Ady Endre Istenes verseit szólaltatták meg Juhász Gyula, Kányádi Sándor, Reményik Sándor és Wass Albert halhatatlan sorai mellett —, valamint a szatmáriak számára már jól ismert és méltán közkedvelt Felvidéki Rockszínház előadóinak dalai is, s repertoárjukban a már klasszikusnak tekinthető, magyar karácsonyi slágerek mellett felcsendültek felvidéki karácsonyváró énekek és a rockosított Üdvöz légy, Mária is. S kicsit elébe menve a karácsonynak, Tersánszky Józsi Jenő műveire alapozott, Kövesd a fénylő csillagot elnevezésű pásztorjátékot is előadtak a Manfrédi Annamária, Gabirela Tănase és Csorján Árpád által felkészített szatmárnémeti diákok.

Külön meglepetésként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői gyermekotthonából Kolozsvári Tibor vezetésével érkezett hat leányka hozta el Böjte Csaba üdvözletét a szatmáriak számára. „Olyan az ember, mint egy izgő–mozgó, csintalan rossz diák az órán és azon mindig csodálkozom, hogy Istennek mennyi türelme van hozzánk. Hisz bennünk, az emberben — nem adja fel, elölről kezdi, tovább foglalkozik velünk, irgalmat és szeretet gyakorol velünk. Nekünk is meg kellene tanulnunk: karácsonyban jobb egymást szeretni, mint civakodni és torzsalkodni, vagy talán közömbösnek maradni. Vegyünk erőt magunkon, szánjunk rá energiát, álljunk szóba egymással.” – mondta szintén nem szokványos köszöntőjében Kolozsvári Tibor, majd a leánykákkal közösen egy hatalmas szívet adtak át az előadáson jelen lévő Nagy Zoltánnak és feleségének, Tóth–Páll Zselykének, akik a tusnádfürdői gyermekotthon létrejötte óta, tíz éve önzetlenül és messzemenően támogatják az intézményt.

A tusnádfürdői gyermekek egyébként a Hans Lindner Alapítvány vendégszeretetét élvezték Szatmáron — ugyanis a jótékonysági est bevételét, a 4500 lejt az alapítvány és a Szent József a munkás - katolikus férfiak szövetsége közvetítésével juttatják majd el Kárpátaljára. „Minden adomány számít, s nem csak a pénzbeli, hanem a lelki is — a nehéz körülmények között élő kárpátaljaiak felé szálló, egy–egy jó gondolat vagy ima. Remélem és kívánom: hagyományt teremtettünk s jövőre is sor kerül majd egy ilyen előadásra.” – magyarázta lapunknak az alapítványt vezető Koczinger Tibor, hozzátéve azt is: hasznos volt ez a találkozó abból a szempontból is, hogy számtalan ötlet vetődött fel a Tusnádfürdő – Szatmárnémeti – Kárpátalja közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében.

 Szabó Kinga Mária