Jótékonykodnak az egri diákok
Utoljára módositva: 2014-12-11 17:51:49

Egy jó ügyért versenyeznek az egri Csűry Bálint Általános Iskola hatodikosai: hagyományőrző betlehemessel járják a megyét és adományokat gyűjtenek szegény afrikai gyerekek taníttatására.

Az egri Csűry Bálint Általános Iskola hatodikosai a Friss Újság szerkesztőségében is bemutatták ünnepi összeállításukat

A magyarországi Kerek Világ Alapítvány és az EMF Alapítvány közös égisze alatt az idei tanévben is megrendezik a Kárpát-medencei „SzékelyKapuk-ZöldKapuk” című programot, amely magyarországi és határon túli iskolákat szólít meg. Az egri Csűry Bálint Általános Iskola hatodikosai, az „Angyalok” csapata is benevezett a hagyományőrző programba, melynek keretében igazán hangulatos, hagyományos betlehemest mutattak be szerkesztőségünkben. Amint azt Hankvoszky Éva tanártól, a diákok felkészítőjétől megtudtuk, a projektben idén első alkalommal vesznek részt a diákok, a Szatmári Friss Újság szerkesztőségébe is nagy lelkesedéssel érkeztek és adták elő ünnepi összeállításukat. A verseny két részből áll, melynek első fordulóját az képezi, hogy különböző iskolákban és cégek székhelyén mutatják be a karácsonyi jelenetet, tavasszal pedig vándorkiállítást szerveznek, amelyre környezetvédelmi témában készítenek színes tablókat. A tanulók pénzadományokat is gyűjtenek az előadások során, amellyel afrikai gyerekek taníttatását támogatják. A vetélkedővel a szervezők célja a hagyományok megismertetése a gyerekekkel, környezettudatos életre való nevelés és az adományozás örömével való megismertetés.

Bumbuluţ Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ház
Eladó Csengerben ház nagy telekkel. Víz, gáz, elektromos...
Tovább >>>
Eladó Ház
Eladó Komlódtótfaluban nagy ház telekkel együtt. Víz, gáz,...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
Városnapok 2017
Ma, 09:00
Leírás
Szatmárnémeti
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc szabadtéri sportod?
Futás
Kerékpározás
Túrázás
Lovaglás
Görkorcsolyázás
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. május 28.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg eper, 12,5 dkg cukor, 1,5 dl habtejszín, 50 dkg zsírszegény túró, 2 tasak vaníliás cukor, 2,5 ...