Jöttünk magyarságot tanulni
Pénteken Szatmár megyében három vasútállomáson (Nagykárolyban, Szatmárnémetiben és Halmiban) állt meg a Kárpátalja Expressz.
A Kárpátalja Expressz harmadik éve indul útnak az egykori Magyarország keleti területein megépült vasútvonalakon. Péntek délben majdhogynem száz személy várta a nagykárolyi vasútállomáson a Kárpátalja Expressz nosztalgiavonat érkezését. A Nohab-mozdony által vontatott, különböző színekben pompázó vasúti szerelvény nem sokkal 13 óra előtt meg is érkezett a helyszínre, ahol körülbelül negyedórát „pihent”, majd tovább robogott Szatmárnémeti felé. A nagykárolyi megálló alkalmával a peronon állók közül többen is szóba elegyedtek a nosztalgiavonat utasaival, akik többsége még nem járt a Partiumban, ezért is váltottak jegyet az utazásra. Az utasok szerint mind az érmihályfalvi, mind pedig a nagykárolyi fogadtatás nagyszerű volt. Időközben az állomásra beérkezett a „kék nyíl”, a várakozók közül néhányan felszálltak, a többségnek viszont maradt ideje búcsút venni a négy országot érintő szerelvény utasaitól.
Szatmárnémetiben Kereskényi Gáborral az élen, a városi tanács RMDSZ–es frakciója, Erdei D. István parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tagjai, valamint nagyon sok érdeklődő várta az állomásra érkező nosztalgiavonatot. „Jöttünk magyarságot tanulni” — kezdte köszöntőjét Molnár Béla KDNP–s parlamenti képviselő, a nosztalgiautazás egyik szervezője, aki azért tartja fontosnak ennek az utazásnak a megszervezését, mert egy jó alkalom arra, hogy több ország vasútállomásain megismerkedjenek és néhány szót váltsanak a mai Magyarország határain kívül rekedt magyarokkal. Matolcsi László, a Magyar Állami Vasút (MÁV) aligazgatója elmondta, hogy a vasút összeköt népeket és nemzeteket, ez történik most is, amikor a Romániába, Ukrajnába és Szlovákiába lévő vasútállomásokon megállva találkoznak azokkal, akik néhány szót akarnak váltani a Magyarországról érkezőkkel.
Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke arról beszélt, hogy Szatmárnémetinek az utóbbi helyhatósági választáson megváltozott a vezetősége, de a helyi magyarság ellenzékből is küzd azért, hogy a magyar településeken a magyarság maga rendezze dolgait, maga döntsön sorsa felett. Az összetartozás jele ez a találkozás is, amit mi sem igazol jobban, mint az, hogy mindenki ismerősre, beszélgetőpartnerre talált. Erdei D. István parlamenti képviselő abbeli reményét fejezte ki, hogy tovább erősödik a magyar–magyar kapcsolat és a romániai magyarság továbbra is megmarad erősnek. Az Erdélyi Nemzeti Tanács fiatal és idősebb tagjai ásványvízzel kínálták az átutazókat, a vonatról pedig tulipánhagymákat osztottak a szatmáriaknak, amit most kell elölteni, hogy tavasszal virágozzék. A helyiek és a vendégek képviselői megkoszorúzták annak a Pfaff Ferencnek az emlékművét, aki több mint száz vasútállomást tervezett, köztük a szatmárnémetit is.
Egy vérből valók vagyunk
Szatmárnémetit elhagyva nemsokára a halmi vasútállomásra gördült be a szerelvény, az utasok üdvözlésére nagyon sokan kijöttek a település lakói közül. Elsőként a Halmi Általános Iskola Papp Erika magyartanárnő által vezetett kórusának rövid énekműsorát hallgathatták meg az időközben a peronon összegyűlt nosztalgiautazás résztvevői és a helyi lakosság. A diákok dalai a hazaszeretetről, az egymáshoz tartozásról, az elszakíthatatlanságról s a szülőföldön való megmaradásról szóltak.
A következő percekben a község polgármestere, Incze Lajos szólt a jelenlévőkhöz, néhány mondatban Halmi községet mutatta be. A nosztalgiavonat utasai számára megtartott program fontos momentuma volt, amikor Molnár Béla képviselő jelképes ajándékot nyújtott át Incze Lajos polgármesternek. A magyarországi szervezőknek hála, itt sokaknak jutott a tulipánhagymákból a 2012–es évben megszervezett Kárpátalja Expressz emlékére. Ezt követően a vonat indulásáig a több országból összegyűlt magyarok — a halmi szervezők jóvoltából uzsonna mellett — beszélgetéssel, ismerkedéssel töltötték az időt. Az indulást jelentő füttyszót hallva, a biztató szavak elhangzását követően baráti kézfogások, ölelések után a lassan tovagördülő szerelvény zakatolása még hallani engedte a távolodók és az itt maradottak kölcsönös köszönését: Nem, nem soha!
